Gyenge érfal 2.

Tisztelt Doktornő! A problémám a következő: nagyon érzékenyek az ereim. Nagyon könnyen lesznek rajtam kék-zöld foltok, van, hogy a lábamon az erek maguktól elpattannak. Lábgyantázás után sok apró kékfolt keletkezik, így arról már lemondtam. Alapjában véve a vérnyomásom nem magas (sőt, inkább alacsony, de mindig is az volt), 90/60 átlagban. Általában "fagyos" vagyok, így szinte mindig forró vízben fürdök, gondolom, ez sem tesz jót az ereknek. A kérdésem: szükséges orvoshoz fordulnom vagy ez nem vészes és ezzel együtt kell éljek? A másik kérdésem: ha nagy ritkán szaunába megyek, szinte egyáltalán nem izzadok, vagy csak nagyon sokára, de azt nem tudom kivárni, mert inkább csak ég a bőröm még akkor is, ha esetleg csak 70-80 fokra van állítva. Másokról patakokban folyik a víz és pedig csak szenvedek. Mi a teendő? Igyak többet előtte? Amúgy kevés folyadékot fogyasztok, ha a napi 1-1, 5 litert sikerül elérnem, már remek teljesítmény. Köszönettel:

Dr. Rákóczi Éva válasza ér témában

Tisztelt Hölgyem! Az érfal gyengeségnek mindenképpen utána kellene járni, ezzel speciális belgyógyászati szakrendelés foglalkozik. lehet, hogy valamilyen vérzékenységi zavara van, emiatt kellene a vizsgálat. Ez azért is fontos, mert ha valami komolyabb balesetet szenved esetleg, akkor ennek ismeretében könnyebben tudnak segíteni Önnek. Az izzadás hiánya előfordul egyes speciális belgyógyászati kórképben, emiatt is tanácsolnám a kivizsgálást. De a napi folyadék bevitellel el kellene érni a 1, 5-2 litert.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Rákóczi Éva
Dr. Rákóczi Éva
Megválaszolva: 2011. január 19.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Csomó az éren
Kedves Doktornő! A bal alkaromon a hüvelykujj vonalában az eremen 2 puha, rugalmas dudor türemkedik ki, a két dudor közt van kb 1 cm. Nem...
Nyaki ér
Tisztelt Doktor Úr, Doktor Nő! Két hónapja a nyakamon bal oldalt feltunt egy ér (kb 2cm, nem fáj, nincs semmi panasz), ami tapintással...
Miért van ez?
hello! Nekem olyan problémám lenne, hogy a homlokom közepén ha mosolgyok vagy megeröltetem magam esetleg lehajolok egy vastag ér jön elő....
Milyen vizsgálat szükséges, hogy...
Tisztelt Doktornő! 29 éves férfi vagyok, rendszeresen sportolok. Tavaly karácsonykor volt egy ijesztő pánikrohamom egy buli közben,...
Szívritmuszavarra 100% kreatin...
Üdv! Kb. 8 éve reggelente 2,5 mg Bisoblockot szedek szívritmuszavarra. Néha nagyobb szívdobbanásom van, a gyógyszer előtt pedig hirtelen...
Kardiológiai panaszok/pánik/szorongás
Kedves Doktornő! Az alábbi panaszokkal fordulok Önhöz, ami számomra nagyon komoly, hiszen a mindennapjaimat is befolyásolja már. Több,...