Esetleges szívbetegség, EKG értékek

Tisztelt Doktor Nő! Mikor Covid-19 miatt kórházba kerültem (sok hányás miatt, illetve akkor már 1 hete folyamatosan lázas is voltam), akkor a befekvésem napján nyugalmi EKG vizsgálatot is végeztek rajtam, melynek eredménye a következő: SR, kp.tá. PQ: 120 msec, QRS: 100 msec, V3-4-ben kissé felkapott ST-k, poz. T hullámok, incomplett JTSZB Az értékekkel kapcsolatban nem mondtak semmit, engem viszont nem hagy nyugodni pár dolog. Először is a V3-4-ben kissé felkapott ST-k, illetve az incomplett JTSZB elég rosszul hangzik számomra. Kérdésem, hogy ezek utalhatnak szívizomgyulladásra, szívburokgyulladásra, szívbetegségre, ilyesmikre (a tartós láz miatt például). Csináltak mellkasfelvételt is, annak eredménye: Éles kontúrú rekeszek, szabad lat. sinusok. Tiszta tüdők. Szabályos kisvérkör. A szív nem nagyobb, az aorta norm. tág. És a vérvizsgálat is jó lett, nincs kóros eltérés, pedig elég sok értéket néztek, ahogyan látom a papíron. (Természetesen elmegyek majd kardiológiai kivizsgálásra ettől függetlenül, hogy nem maradt-e vissza valami rendellenesség.) Köszönöm válaszát, szép napot kívánok Önnek!

Dr. Molnár Dóra válasza COVID 19 fertőzés után témában

Kedves Kérdező! Az EKG leírás alapján nem megállapítható, hogy volt -e szívizomgyulladása, az inkomplett jobb Tawarra szár blokk nem egyenlő szívbetegséggel. Szív ultrahang vizsgálat elvégzése után lehet megnyugtatóan nyilatkozni a szív állapotáról. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. április 25.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

LDL értéke, érelmeszesedés
Tisztelt Doktornő! Szüleim 80 éves koruk körül, súlyos érelmeszesedéses betegségben haltak meg. Édesapám szívkoszorú, édesanyám...
Hypertrophia
Tisztelt Doktornő! 40éves férfi vagyok, kb 20 évig intenzív konditermi edzéseket végeztem (heti 5x2óra), de az utóbbi 2 évben nem...
Rendszertelen heves, aritmikus...
Már másfél hete tart egy szűnni nem akaró, heves/ritmustalan szívdobogás jelentkezése, mellyel a kórházba is vitt a mentő, de mire...
Mi okozhatja a hektikus pulzus...
Tisztelt Doktornő! Ezúton kérném szíveskedjen segítséget nyújtani. Előzmény: Pajzsmirigy alulműködés, Cukorbetegség, COPD,...
Lehet kardiologiai probléma?
Tisztelt Doktornő! Többször voltam kardiologiai kivizsgáláson sziv uh, ekg, terhelese ekg, labor, ezek eredménye mind negativ lett. 2...
Panaszok, szív, zsibbadás stb
Jó napot kívánok! 2 hete nagy szivdobbanás érzésem van, ami egy nap többször is megtörténik. Nem szapora a szivveresem. Par napja nagyon...