Kismama, kihagyó szívverés

21 hetes kismama vagyok, 35 éves. 4 éve vannak extraszisztoléim. Fél évente járok kardiológushoz, teljes körű vizsgálatra, mindig negatív, csak a Holter mutatta ki az extrákat, legutóbb, decemberben történt ez. Szívultrahang pedig januárban volt, ott is mindent rendben találtak. A terhességem kilencedik hete óta egyfajta nehézlégzést érzek, amit a tüdőgyógyászatot asztmával magyaráznak légzésfunkciós vizsgálat után, pedig semmi más tünetem nincs. Erre Pulmicortot kaptam, de nem igazán használ. Az extrák ha nem is nagy számba, de a mai napig fennálnak, de már sajnos "hozzászoktam". Az utóbbi időben viszont, kb. 2 hete azt vettem észre, hogy kizárólag fekve, teljesen mindegy, hogy milyen pózban fekszem, minta kimaradna egy szívverés, de ez rendkívül gyakran, szinte fél percenként ismétlődik. Néztem a pulzusomat, de igazából nem marad ki, csak picit több idő telik el a soron következő ütésig, de ezt másképp érzem, mint az extrát, mert azt ugye nagy dobbanás formájában érzem, ezt meg teljesen máshogy, mintha kimaradna egy ütem, egymás után sokszor. 2 hete voltam kardiológián, pont mielőtt ezek elkezdődtek, ott csináltak EKG-t, tökéletes lett, egyedül a terhességem óta néha kicsit gyorsan ver a szívem, meg elég alacsony a vérnyomásom. Most már ott tartok, hogy nagyon félek a hirtelen szívhaláltól, vagy, hogy valami komoly baj lehet, de lehet, hogy csak én reagálom túl, elvégre eddig minden leletem jó lett. Egy dologban volt csak kis eltérés, a légszomj miatt csináltak vérgáz vizsgálatot és a BE lett -5, 3 ezt azzal magyarázták, hogy lihegek, pedig szerintem nem lihegek, csak a légszomjat érzem. Ez mind a terhesség óta van. Első terhességem alatt nem voltak ilyen problémák. Féltem a kisbabát is és magamat is, mert már lassan aludni sem tudok ez miatt, mert ha lefekszem, mindjárt ezt érzem. Ön szerint szükséges még ezzel kardiológiára menni? vagy ezek is egyfajta extra ütések lehetnek? Válaszát előre is köszönöm, Ildikó

Dr. Molnár Dóra válasza extrasystole témában

Kedves Kérdező, a fekvéskor jelentkező ritmuskihagyás hátterében is extraszisztolék lehetnek, 24 órás EKG monitorozás (Holter-vizsgálat) elvégzése javasolt. Érdemes lenne Magnézium szintet ellenőrizni, terhességben fokozottabb az igény, és ritmuszavart is okozhat a hiánya. A nagyobb méh, a testsúly növekedés, a természetesen megnőtt keringő vérmennyiség is magyarázhatja a csökkent teljesítőképességet, esetleg egy kis vérszegénységgel párosulva. Ezeknek a paramétereknek az ellenőrzése javasolt, és a legteljesebb megnyugvást egy szív ultrahang vizsgálat hozhatja meg. Sok örömet kívánok a gyermekáldáshoz! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 08.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Szívritmuszavar melletti sport?
Kedves Doktor Nő, szeretném a tanácsát kérni az alábbiakban. Korábban még nem tapasztaltam ilyen jellegű panaszokat. Néha nem rendszeres jelleggel, de úgy...
Pulmonális hypertonia
Tisztelt Doktornő! 25 éves vagyok! 175 cm és 82 kg a Bmi-m 26,78! Az elmúlt egy évben 17 kg-tól szabadultam meg! Rendszeresen mozgok (napi séta a kutyával...
Szívritmuszavart jelez az ekg-m?
Tisztelt Cím! Korábban csak extra ütéseket éreztem, 1-1 nagyobb feldobbanást, főleg jobb oldali fekvő helyzetben. Aztán jöttek a kb 5 perces rosszullétek...
Extrák
Üdvözlöm. Pánikbeteg vagyok KB 8 éve. Fél évente járok kardiológia kontrollra. 2018 novemberi Holter: 75/mib, 52-148 között, sr, nem fibrillal, gyakori...
Kamrai extraszisztole
Tisztelt Doktornő /Úr 10 eve kezelnek DCM-el, pre excitatios szindróma val, es BTB-vel Nyiha 1-es stadiumu vagyok Mérsékelt Tag bal kamra, mérsékelt...
Extrasystole
Tisztelt Dr. Nő! 3 évvel ezelőtt cortison kezelést kaptam, budesonid granulátumot szedtem, melytől nagyon magas (130-140) pulzusom lett és kórházba is...