Mi lehet velem?

Tisztelt Cím! Az én problémám kb. novemberig húzódik és a mai napig nem tudom, mi lehet. Bal oldali mellkasi fájdalmaim voltak, hányingerrel kombinálva. E hosszú idő alatt eddig csak egyszer hánytam. Szerencsére a szívtáji fájdalom nem erős, inkább tompa. Előzmények: a kórtörténetem 1982.ig visszavezethető, amikor is 2 éves koromban egy szívműtéten estem át (fordított vérkeringés) . és egyetemi éveim alatt vesekövet is találtak, amivel, fiatal korom ellenére többször is voltam zúzáson. Jelen problémámmal természetesen egyből a szívrendellenességre panaszkodtam. Többször ügyeleten is voltam, mert féltem az infarktus, mint lehetőségről. Később a szakorvosom, aki évente vizsgál, ismét megnézet, kétszer is. Csinált terheléses vizsgálatot és megnyugtatott, hogy a szívemmel minden rendben. Azóta vérvételen, mellkas röntgenen, hasi ultrahangon és urológián is voltam, ott sem találtak semmi rendkívülit, szerencsére. (A vesémbe van kő, de nyugalmi állapotban, pangás nincs, tehát az se okozhatja.) Az egyik ügyeletes háziorvos gerincferdülést állapított meg, és szerinte az nyom egy ideget, ami miatt érzem a fájdalmat. Attól lehet hányinger? Kenőcsöt adott a hátamra, amit idővel elhagytam. Ahogy az idő jobbra fordult a tüneteim csökkentek és meg is szűntek. De tegnap ismét jelentkezett és ma reggelre is áthúzódott. Ma voltam gyomortükrözésen és a leletem negatív lett, bár a GERD gyanúja miatt kaptam savcsökkentő gyógyszert. Most mit tegyek? Pánikbetegségre is gondoltam, de nem tudom. Elmenejek szívultrahangra? Nem lehet ez epe, máj vagy más betegség? Szeretnék már rendbe jönni.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Molnár Dóra válasza mellkasi fájdalom témában

Kedves Kérdező! Fiatal kora ellenére már elég sok egészségügyi problémája volt, ez lelkileg is megterhelő. Valóban felmerül pánik betegség lehetősége, pszichiátriai szakrendelés felkeresése javasolt. Jobbulást kívánok, tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. május 24., 19:14; Megválaszolva: 2012. május 25., 15:40
Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek
Kardiologia ultrahang
Jò estét kívánok! A mai napon voltam kardiologiai szakrendelèsen, mert Covid fertőzés után (2020 november) még mindig nagyon fáradékony vagyok, a...
Pulzus érték
Szép napot! Arról szeretnék érdeklődni, hogy én voltam egy hónapja kivizsgáláson szív ultrahang és egk formályában terheléses EKG nemvolt...
Szívprobléma
Tisztelt Doktornő! Kb. 3 éve rosszul lettem a munkahelyemen. Magas vérnyomás, elvileg rossz EKG. Bétablokkolót kaptam az üzemorvostól, és metoprolol...
Mitől ver a szívem erősen
Tisztelt Doktornő! Kb 2 hónapja kezdődött az egész, amikor az éjszaka kellős közepén erős szívdobogásra, légszomjra, hidegrázásra...
Fertőzés eredetű szívpanaszok...
Tisztelt doktornő! Elmennék önhöz a magánklinikára vizsgálatra, de nem szeretnék már fölösleges költségeket a sok kudarc miatt, emiatt szeretném...