Maszturbálás közben nem keményedek fel eléggé, ha nem nézek pornót közben

Korai magömlésben szenvedek régóta. voltam már több pszichologusnál, de nem segített egy sem. Az utolsó (ahova a legtöbbet jártam) mondta, hogy ne nézzek pornót maszturbálás közben, valamint használtam művaginát, és próbáltam elhúzni sokáig, úgy, hogy másra gondoltam, és volt h közben lelankadtam valamennyire. Majd lett egy barátnőm aki szeret (ett) kényeztetni, és ügyes volt, mind szájjal mind kézzel, de valamiért nem tudok elmenni, valamint bepuhulok nagyon gyorsan (szinte egyből), olyankor kemény vagyok néha, mikor kényeztet kézzel, és közben csókolózunk. Eddig nem volt ilyen bajom sosem, el tudtam mindig menni, és kőkemény voltam és ez most nagyon zavar engem is, valamint őt is. Valamint most már ha magamat kényeztetem akkor is puha vagyok, de az érzés maga az jó. Mi miatt lehet ez? mit tudok ellene tenni? Régen pronóra maszturbáltam, megint kezdjek el arra? vagy pornó nélkül csináljam, valamint művagina nélkül és próbáljam tartani a merevségem végig?, De szex közben ugyan olyan gyorsan elmegyek (kb 1 perc), valamint kemény vagyok végig.

Dr. Árki Ildikó válasza szexuális zavar témában

Tisztelt Kérdező! Urológiai vizsgálat és szexuálterapiás kezelés javasolható.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 28.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Miért van ez a túlzott izgalmi állapot....
Tisztelt doktor úr/hölgy Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy nem tudom mit csináljak a túlzott izgatottággal. Kb 2 hónapja teljesen lesokkolt, hogy van...
Merevedési zavar
Szeretnék érdeklődni, hogy párom évek óta rendszeresen maszturbált volt, hogy naponta 2 szer is. Mióta együtt vagyunk már nem, de olyan probléma van, hogy...
Szexuáliskiégés
Tisztelt doktornő! A kérdésem a következő! Sajnos párkapcsolati téren sosem voltam túl sikeres ezért az internet pornóhoz menekültem. Kezdetben egy bikinis nő...
Nincs orgazmusom
T Doktor úr! Párommal hetente-kéthetente szoktunk szeretkezni, mivel sajnos elég ritkán tudunk találkozni. Friss kapcsolat, nem régóta vagyunk együtt. A...
Orgazmust követő szexuális étvágy
Tisztelt Szakértő! Pár hónapja éltem át az első orgazmusomat. Ez már önállóan és a párommal is sikeresen működik. Viszont vannak azóta néha olyan szituációk,...
Korai magömlés. Legyőzhető vagy engem...
Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz. Elég ritkán élek nemi életet, rendszerint több hónap telik el egy-egy aktus között....