Korai magömlés. Legyőzhető vagy engem győzött le?

Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz. Elég ritkán élek nemi életet, rendszerint több hónap telik el egy-egy aktus között. Ezeket az alkalmakat teljesen tönkreteszi a "betegségem" (?), nevezetesen az, hogy korai magömlésben szenvedek. Esetemben a korai jelző a behatolást követő néhány mozdulatot jelenti. A jelenség már odáig fajult, hogy immáron a merevedésem "minősége" sem a régi.. Maszturbálni rendszeresen szoktam, ez pedig elég rapszodikus: van, hogy néhány perc (~3-4) ; van, hogy 45-50 percet (esetleg többet) is kibírok, nem igazán lehet egy általános időt megfogalmazni. Más okok miatt (illetve tulajdonképp ezért is) járok pszichoterápiára, ahol a diagnosztizált szorongásos zavaraimat kezdetben ssri alkalmazásával igyekeztek kezelni -, aminél kiemelték, hogy pozitívan befolyásolja a magömlésig számított időt. Bár ez idő alatt nem volt nemi kapcsolatom, úgy gondolom, inkább rontott a helyzetemen, mint segített volna, ugyanis a libidó csökkenés mellett azt tapasztaltam, hogy önkielégítés során tapasztalt idő is jelentősen lecsökkent. (Azóta ezt a gyógyszert leváltottuk, helyette aurorix-et szedek.) Anno az aktusok hosszára pozitív hatással volt, ha nyugtatót vettem be előtte (pl.: xanax), ez rendszerint kitolta az időt, bár néha kisebb mértékű merevedési zavart okozott. A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint a problémám gyökere hol leledzik? Valószínűsíthető a szervi probléma, vagy inkább a pszichés gond az esélyesebb?, Hogy tudnám legyőzni a kudarcomat, a frusztráltságomat? Ha egyáltalán letudom győzni, hiszen már annyiszor csalódtam. Létezik az, hogy valaki egész életében képtelen legyen minőségi együttléteket megélni? Valamint: valahogy érzéketlenebbé tehetem a péniszem (illetve ez megfelelő módszer lehet)? Különböző sprayeket ugyebár az aktusok alkalmisága miatt nem igazán tudnám használni.. Köszönöm válaszát!

Kovács Piroska válasza szexuális zavar témában

Kedves Kérdező! Problémájával forduljon kifejezetten erre a területre szakosodott szakemberhez: szexuálterapeutához, aki gyakorlati útmutatásokkal tudja Önt segíteni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 02.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Miért van ez a túlzott izgalmi állapot....
Tisztelt doktor úr/hölgy Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy nem tudom mit csináljak a túlzott izgatottággal. Kb 2 hónapja teljesen lesokkolt, hogy van...
Merevedési zavar
Szeretnék érdeklődni, hogy párom évek óta rendszeresen maszturbált volt, hogy naponta 2 szer is. Mióta együtt vagyunk már nem, de olyan probléma van, hogy...
Szexuáliskiégés
Tisztelt doktornő! A kérdésem a következő! Sajnos párkapcsolati téren sosem voltam túl sikeres ezért az internet pornóhoz menekültem. Kezdetben egy bikinis nő...
Maszturbálás közben nem keményedek fel...
Korai magömlésben szenvedek régóta. voltam már több pszichologusnál, de nem segített egy sem. Az utolsó (ahova a legtöbbet jártam) mondta, hogy ne nézzek...
Nincs orgazmusom
T Doktor úr! Párommal hetente-kéthetente szoktunk szeretkezni, mivel sajnos elég ritkán tudunk találkozni. Friss kapcsolat, nem régóta vagyunk együtt. A...
Orgazmust követő szexuális étvágy
Tisztelt Szakértő! Pár hónapja éltem át az első orgazmusomat. Ez már önállóan és a párommal is sikeresen működik. Viszont vannak azóta néha olyan szituációk,...