Szikra látás

Tisztelt Doktor Nő/Úr nagyon régóta szikra látásom van mindkét szememmel, nincs olyan pillanat, amikor ne látnám ezeket a villódzó pontokat, ha becsukom a szememet akkor is látom őket. Mióta az eszemet tudom ilyen a látásom, nem zavart és nagyon jó volt a látásom., De az utóbbi pár évben egy kicsit romlott a látásom és szemüveges lettem (0.5-ös), és mintha ezekből a pontokból is egyre többet látok, Ha az eget nézem akkor a villódzó pontok mellet úszó testeket is látok. Gyakran elszokott fáradni a szemem és kiszokott száradni, ezért mű könnyt szoktam használni. Sőtétben inkább több pontot látok világosban pedig kevesebbet. Szemészeten megvizsgálták a szememet, de semmi rosszat nem találtak. A szemész azt javasolta, hogy szedjek vitaminokat, de az semmit sem használt. Esetleg van rá valami mód, amivel meglehet szüntetni vagy enyhíteni a szikra látást? Köszönöm előre is a válaszát.

Dr. Hangyál Éva válasza látásprobléma témában

Tisztelt Kérdező! A csukott szemmel is látható szikrázást vagy a látóhártyát érintő elváltozás okozza, ami a fényérzékelő sejteket ingerli, vagy a központi idegrendszerben (agyban) képződik ingerület, ami látáshoz hasonló érzetet ad. Hasonló problémát okozhat pl a migrén azon fajtája, ami a tarkólebeny területén okoz keringési zavart. Amennyiben a szemészeti szakvizsgálat negatív eredményű, érdemes lenne neurológussal konzultálni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. február 27.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Homályos látás szemüveggel
Tisztelt Doktorúr! Nagyjából 7-8 éve vagyok szemüveges, távolra nem látok jól. Augusztusban voltam egy szemészeti-orvosi vizsgálaton, ahol kaptam egy új...
Este kevésbé jó látás
Tisztelt Doktor úr! Egy pár hete észre vettem, hogy esténként, úgy érzem tavolabbi pontokat, rosszabbul látom. Főleg a fény forrasok korul veszek észre el...
Szembetegség
Tisztelt Doktorúr! Olyan kérdésem lenne, hogy közelre viszonylag rosszul látok, illetve, sokszor érzem azt, mintha el lenne fáradva a szemem és a távolba...
Látás probléma
Tisztelt Doktornő/Úr! Novemberben kezdődött a problémám. Az esti órákban a fényforrások körül sugarakat kezdtem látni. Ha összeszűkült a pupillám (pl egy autó...
Angioid streaks
Kedves Doktornő! A párom 2 hete úgy döntött, hogy megműtteti a szemét...az előzetes vizsgálatok alkalmával kiderült, hogy mind a két szemfeneke megvan...
Hogyan szűntessem meg a szememmel...
Kedves Válaszadó! Rendelőbe nem mennék ezzel, nem olyan súlyos, önöket szeretném kérdezni. Pár hete merevebbek lettek a szemeim, eddig is sokat olvastam, de...