Lábra fog -e állni

Tisztelt Doktor Úr/Nő Édesapámnak karácsony első éjszakáján agy infarktusa volt! Nem tudtuk, hogy mi baja lehet, mert erős fejfájásra (bal oldal), szédülésre és hányásra, hányingerre panaszkodott! Kihívtuk az ügyeletes orvost, aki azt mondta, hogy vírusos gyomorfertőzés (kapott cerucalt és B6-ot a hányingerre és szédülésre). Az állapota nem javult még rosszabb lett, mert másnapra az egész feje fájt. Akkor kijött egy másik orvos és ír beutalót az SBO-ra. Kiderült, hogy a kisagyban agyi infarktusa volt és agylágyulást kapott! A kérdésem az lenne, hogy lábra fog tudni állni? Érez mindent, érthetően beszél, mozgatja a kezét, lábát. Szédülése és a fejfájása meg van, amely miatt nem mer menni, vagy lábra állni, ülő helyzetben is erős szédülése, fejfájása és hányingere van. A vérnyomása általában 100/70 és 110/80 volt. Gyógyszereket nem szedett, hiába írta ki az orvosa. Csak akkor vett be fájdalomcsillapítót, ha fájt a feje. Korábban a koponya CT az agyi ki mutatott valamilyen gócot, vagy rögöt.

Dr. Kerekes Éva válasza stroke témában

Tisztelt Érdeklődő! Pontos prognózist csak a beteg neurológusa vagy gyógytornásza tud adni. Az, hogy egy ilyen betegségből felépül-e valaki, egyéni, látatlanban nem ítélhető meg. Az is előfordul, hogy tünetmentessé válik a beteg, és az is, hogy belehal. Reméljük, az Önök édesapjának a prognózisa reménykeltő lesz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. december 30.

Kérdések és válaszok: Stroke (Agyvérzés és agyi érelzáródás)

Agyi infarktus utáni Zsibbadás
Kedves Doktor! 1 héttel ezelőtt egy kisebb agyi infarktust szenvedtem el, ami a bal karom zsibbadásával és mozgás kieséssel járt. A kórházból úgy jöttem haza...
Látászavar
Tisztelt doktor úr! Már évek 4- 5 évvel ezelőtt is jelentkezett a látászavarom (kB. 2-3havonta-) Márványos foltokban látok mindkét szemmel kB. 20- 30 perc...
Fülcsengés
Udvozlom! 3 napja csak csendben hallhato enyhe fulcsengesem van, emellett nagyon ritkan olyan erzesem, mintha hajon lennek. Par napja lett vege egy virusos...
MR lelet értelmezése
Philips Achieva 1,5 T. CD- nem készült. Koponya MR és MRA vizsgálat: Axialis T2, FLAIR és DWI, ADC, coronalis FLAIR, sagittalis T1 súlyozott felvételek, a...
Informacio
ferjem kiterjedt agyi infarktuson esett at bal oldali benulas nem tud beszelni es nem erti, amit mondanak neki az a kerdesem, mennyi az esely a felepulesre meg...
Neurológiai gond lenne?
Tisztelt Doktornő / Doktor úr! Édesapám (65 éves) az elmúlt hetekben nagyon furcsa lett. Normál esetben sokat beszél, eleven, aktív. Néhány hete azonban szinte...