Bokaszalagszakadás

Szép napot kívánok! Azzal a kérdéssel fordulik önhöz, hogy volt egx szalagszakadásom 2 hete. (második ugyanott kerek 9 hónap különbséggel) Fizikai alkalmasságira készülők, mely június második felében kerül megrendezésre. A kérdésem az lenne, hogy ön szerint lenne-e lehetőségem arra, hogy ennyi idő alatt felépülkön a bokámban a szalag, illetve milyen folyamatok vannak? (fekvőbeteg leszek 2 nap múlva 2 hete, mikor állhatok rá, mikor terhelhetem) A választ előre is köszönöm, szép napot kívánok!

Dr. Puskás Réka válasza bokasérülés gyógyulása témában

Kedves Kérdező! Azt, hogy mikor állhat rá a sérült végtagra és mikor terhelheti, egyedül az önt kezelő traumatológus (vagy más orvos, aki kezeli önt) mondhatja meg, az ön vizsgálata után. Ha jól értem, a sérülés után 2,5 hónappal szeretne fizikai alkalmassági teszten részt venni és a sérülés már egy éven belül a második, ugyanott. Véleményem szerint valószínűleg nem lesz még a bokája terhelhető állapotban június közepére. Még az első sérülés utáni felépülés sem volt tökéletes és már itt a következő., De semmi sem biztos, és interneten nem lehet ilyen ügyben konkrét tanácsot adni. Konzultáljon a kezelőorvosával a minél gyorsabb rehabilitáció lehetőségeiről. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. április 20.

Kérdések és válaszok: Sport és egészség

Boka MR lelet
Kedves Doktornő! 7 hónapja sérült a bal bokám, akkor diagnózisként azt kaptam, hogy teljes külboka szalagszakadás; 6 hétig volt rögzítve, gyógytornát...
Mitől lehet? (boka panaszok)
Tisztelt Válaszadó! Az unokaöcsémmel kapcsolatban is szeretnék érdeklődni. Az unokaöcsém április végén lesz 18 éves, 194 cm és 105 kg. Iskolai- és...
Könnyű mozgás esetén, erős feszülő...
Szép napot kívánok! Szerintem több, mint 5 éve van egy lábbal kapcsolatos problémám, amellyel már bánom, hogy nem foglalkoztam idejében. Az egész úgy...
Sportsérülés a térdhajlítónál
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja a heti foci alkalmak egyikén egy hátra sarkazó mozdulatnál fájdalmat éreztem a jobb lábam hátsó térdhajlatánál, a mediális...
Mellkas fájdalom
Üdvözlöm! A tényekkel szeretném kezdeni. Két hete hagytam fel a dohányzással 11 év után. 2 hete kezdtem el edzeni, saját testsúlyos gyakorlatokat, végzek,...
Súlyzós edzés hány éves kortól?
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Fiam 14 éves, utánpótlás futbalista. Heti négy edzése van. A sportorvostól nem volt alkalmam megkérdezni ezért itt teszem fel a...