Hasfali sérv-műtét után

Tiszteletem.

2002 ben volt egy wertheim műtétem, és ezt követően lett egy hasfalisérvem., Ami egyre csak nőtt mert minden évben volt szinte vmi más műtétem, és előjött egy újabb betegség.

Így ez év elején elhatároztam mivel már nagyon nagy lett, hogy megcsináltatom.

Sajnos felnőttember fej nagyságú volt már, és vékony a hasfalam ez miatt hálót nemtudtak betenni. Műtét előtt 102 voltam.

Azt mondták fogynom kell sokat mert a bél is zsíros.

Ma 93 kg vagyok keményen diétázom.

De elvagyok keseredve mert az egyik vizit alkalmával, egy dr aki ott volt szintén a műtétemnél azt mondta nem semmi sérv volt, és vigyázzak semmi ne emeljek, mert akkor kiszakad a hasfal és a hasamon fogom hordani a beleim. Ezt szó szerint így mondta. Mert hálom sincs ugye bár. Aki műtött orvos is óvatosságra intett a kórházban, de varrat szedések után, ami 3 hét múlva történt, már azt mondta szabad mindent csinálni. Bennem megvan, hogy a másik dr mit mondott és félek mindnetől, szinte rettegve álok neki minden munkámnak itthol. Haskötöt még viselek októberig mondták, hogy kell.

Azt szeretném megkérdezni, hogy ilyen esetben valóban van-e félni valóm, és hogy esetlegesen van-e vmilyen torna, amit szabadna csinálnom a fogyás érdekében még, és hogy erősödjön a hasfalam?

Vagy ez kizárt semmi torna?

Annyi mindenen átmentem már az életmentő műtétem óta, szeretném ha most is rendben lenne minden. Köszönöm válaszát. M. T.mézesmaci

Sajnos még mindig lenne mit leadnom.

Dr. Csuth Ágnes válasza hasfali sérv témában

Tisztelt Kérdező! Fontos, hogy fizikai aktivitáskor helyes méretű és feszességű haskötőt viseljen. Elsősorban a diétát kell előtérbe helyezni és nem a testmozgást. Az emelést, hasfali izomzat feszülésével járó aktivitást kerülni kell. A hasfali izomzatot erősíteni tornával nem könnyű, esetleg gyógytornász segítségét kérje, hogy milyen gyakorlatokat végezhet.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 17.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Szétnyílt hasizom
Üdvözlöm! Tegnap kaptam egy diagnózist, amivel nem tudok mit kezdeni. Köldök körüli hasi, tompa fájdalom, (inkább nyomásra fáj) kerestem fel...
Mutet utani hasi serv
Udvozlet szeptember elejen nagyon rosszul lettem meg a vizet is kihanytam igy bementem a surgossegi osztalyra l) kaptam egy infulzioti hazakuldtek ra kb egy...
Haskötő hordási ideje műtét után
Tisztelt Doktornő / Ur! 2 hete hasfali sérv mütéten estem át. Jelenleg lábadozom az állapotom kialégitő. Mütét után azonnal sérvkötöt kellett feletenni-ez a...
Hasi sérv
Édes apukámnak van egy nagyon régi sérve, ami ember fej nagyságu a hasánál és 13 éve megkellet volna mütenie hagyni, de ő nem engedte akkor most meg már nem...
Hasfali sérv
Kedves Doktornő, A férjemet hasfali sérvvel fogják operálni, kérdezni szeretném, hogy, mennyi idő a felépülés, feltételezem, hogy vágásos-hálóbeültetéses...
Hasfali sérv
Tisztelt Doktornő! Azzal a megkereséssel fordulok Önhöz, hogy a véleményét kikérjem. A férjemnek kiderült, hogy hasfali sérvje van, igencsak fáj neki, de...