Poszt-intenzívterápiás szindróma - Az intenzív osztály láthatatlan utóhatása

A súlyos állapotból, hosszan tartó gépi lélegeztetésből, keringéstámogatásból vagy mélyaltatásból sikeresen felépült túlélők jelentős része egy kevéssé ismert, de annál súlyosabb kihívással szembesül a kórház elhagyása után. Ez a jelenség a poszt-intenzívterápiás szindróma.

A poszt-intenzívterápiás szindróma (PICS – Post-Intensive Care Syndrome) egy olyan összetett és hosszan tartó tünetegyüttes, amely nemcsak a betegek mindennapi életminőségét nehezíti meg jelentősen, hanem a hozzátartozókra is hatalmas fizikai, logisztikai és érzelmi terhet ró.

Nem egyetlen konkrét betegséget takar. Olyan új vagy súlyosbodó fizikai, kognitív, valamint mentális károsodások összességéről van szó, amelyek a kritikus állapotú betegség túlélése után jelentkeznek, és tartósan megmaradnak a kórházi hazabocsátást követően is.

Miért alakul ki a PICS, és mit jelent a valóságban?

A szindróma hátterében több, egymást erősítő tényező áll: a szervezetben zajló kiterjedt gyulladásos folyamatok, az átmeneti vagy tartós oxigénhiányos állapotok, a hetekig tartó teljes mozdulatlanság, valamint az életmentéshez elengedhetetlen, de a szervezetet megterhelő gyógyszeres terápiák, mint a tartós bódítás (szedáció) és az izomrelaxánsok alkalmazása.

A tünetegyüttes három fő területen érinti a gyógyuló félben lévő pácienst: a fizikai funkciók, a szellemi képességek és a lelki egészség szintjén.

1. Fizikai hanyatlás: Az intenzív osztályon szerzett gyengeség (ICUAW)

Az egyik legszembetűnőbb és leggyorsabban kialakuló tünetcsoport az úgynevezett intenzív osztályon szerzett gyengeség. Amikor egy beteg napokig vagy heteken át mozdulatlanul fekszik egy intenzív osztályos ágyon, a szervezete gyors ütemben kezdi el lebontani az izomszöveteket. Kutatások igazolják, hogy a kritikus állapotú betegek már az első héten elveszíthetik a vázizomzatuk akár húsz százalékát is. Az izomleépülés folyamatát a háttérben meghúzódó ideg- és izombántalmak is súlyosbítják.

A hazatérő páciensek a jelentős izomgyengeség miatt gyakran a legegyszerűbb önellátási feladatokra is képtelenné válnak. Olyan alapvető mozdulatok, mint az evőeszközök megtartása, a fésülködés, a pohárból való ivás vagy a tisztálkodás is komoly akadályt jelenthetnek számukra. A fizikai tüneteket krónikus, pihenésre sem szűnő fáradtság, kiterjedt ízületi fájdalmak, merevség, valamint minimális fizikai terhelésre jelentkező nehézlégzés és nyelési zavarok kísérhetik.

2. Kognitív és szellemi zavarok a mindennapokban

A poszt-intenzívterápiás szindróma második nagy területe a szellemi funkciók romlása, amely az intenzív osztályról kikerült betegek jelentős részét érinti. A hosszan tartó intenzív osztályos kezelés során az agy mikrokeringése sérülhet az alapbetegség, az alacsony vérnyomás vagy a vér oxigénszintjének ingadozása miatt. Ennek következtében a betegeknél otthon olyan tünetek jelentkeznek, amelyek az időskori demencia enyhébb vagy középsúlyos formáira hasonlítanak.

• Rövid távú memóriazavar: a beteg nem emlékszik a nemrég történt eseményekre vagy beszélgetésekre, többször megkérdezi ugyanazt.
• Koncentrációs problémák és figyelemzavar: a beteg nehezen tud hosszabb ideig egy-egy tevékenységre összpontosítani, például végignézni egy filmet vagy elolvasni egy cikket.
• A logikus gondolkodás lassulása: a döntéshozatali képesség romlik, a betegek nehezen tervezik meg a napjukat.
• A végrehajtó funkciók zavara: nem tudnak követni bonyolultabb, több lépésből álló utasításokat, ami a korábbi munkájukba vagy a társadalomba való visszatérést is ellehetetlenítheti.

3. Mentális és lelki traumák

Az intenzív osztály világa a beteg szemszögéből traumatikus élmény, még akkor is, ha a kezelés nagy része alatt altatásban volt. A közvetlen életveszély megélése, a teljes kiszolgáltatottság, a környezeti zajok, a hallucinációk, a delíriumos epizódok, vagy éppen az intenzív osztályos emlékek teljes hiánya és a kiesett idő miatti szorongás mély lelki sebeket hagynak a páciensekben.

A kórház elhagyása után a betegek jelentős részénél klinikai depresszió, generalizált szorongás és súlyos alvászavarok alakulnak ki. Nem ritka a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) megjelenése sem. A betegek napközben villanásszerűen visszatérő, ijesztő emlékektől szenvednek, éjszaka pedig visszatérő rémálmok formájában élik újra a kórházi kezelés traumáit. Ez a folyamatos, szorongó állapot teljesen kimeríti a beteget, és elszigetelődéshez vezethet.

A hozzátartozókat érintő szindróma (PICS-F)

A poszt-intenzívterápiás szindróma sajátossága, hogy a hatásai nem állnak meg a betegnél. A szakirodalom külön nevesíti azt a jelenséget, amely közvetlenül a legközelebbi hozzátartozókat, családtagokat érinti (PICS-F – Post-Intensive Care Syndrome-Family).

A kritikus állapotú beteg ágya mellett eltöltött napok bizonytalansága, a szerettük elvesztésétől való folyamatos rettegés, majd a hazatérés után hirtelen megjelenő, megterhelő otthoni szakápolási és gondozási feladatok a családtagokat is felemésztik. A hozzátartozók körében rendkívül magas arányban mérhető a krónikus stressz okozta kimerültség, a szorongás, a bűntudat, a klinikai depresszió, valamint a bonyolult gyászreakciók. Ez a helyzet azért is kritikus, mert a lelkileg és fizikailag kimerült családtagok nehezebben képesek biztosítani azt a stabil hátteret, amelyre a betegnek a hosszú hónapokig tartó rehabilitáció során szüksége lenne.

Mit tehet a beteg, a család és az egészségügyi csapat a felépülésért?

A poszt-intenzívterápiás szindróma makacs állapot, de fontos tudatosítani, hogy nem visszafordíthatatlan leépülésről van szó. A regeneráció kulcsa az időben elkezdett, szakszerű és türelmes rehabilitáció, amelynek három fő pillérre kell épülnie:

Korai és fokozatos gyógytorna - A fizikai gyengeség leküzdésének egyetlen módja a mozgás. A gyógytornász által vezetett, személyre szabott és fokozatosan nehezedő tréningek segítenek visszaépíteni az elveszített izomtömeget, javítják az ízületek mozgástartományát és fejlesztik a mozgáskoordinációt. A túlzott kímélet és a passzivitás otthon kifejezetten ront az állapoton; a beteget ösztönözni kell az önálló mozdulatokra, még ha azok eleinte nehezen is mennek.

Kognitív tréning és agytorna - A szellemi frissesség és a memóriafunkciók javítása érdekében az agyat ugyanúgy edzeni kell, mint az izmokat. Kiváló módszer az egyszerű napi rutin kialakítása, az olvasás, a keresztrejtvényfejtés, a memóriajátékok, a közös kártyázás vagy más játékok a családtagokkal. Fontos, hogy a beteggel türelmesek maradjunk, ne siettessük a válaszadást, és ne vegyük el a kedvét, ha elsőre hibázik.

Pszichés segítségnyújtás és támogatás - A mentális traumák feldolgozásához elengedhetetlen a támogató családi környezet, de sok esetben ez önmagában nem elegendő. Nem szabad halogatni a pszichológus, pszichoterapeuta vagy szükség esetén pszichiáter bevonását. A célzott beszélgetésvezetés, a kognitív viselkedésterápia és a traumatudatos gondoskodás segíthetnek feloldani a szorongást és integrálni a kórházi élményeket.

A megelőzés már az intenzív ágyon kezdődik

Bár a tünetek a kórház elhagyása után válnak nyilvánvalóvá, a megelőzés és a kockázatcsökkentés már az intenzív osztályos kezelés első napján elkezdődik. Az intenzív terápiás szakápolók és orvosok ma már világszerte szigorú protokollok elemeit alkalmazzák a betegek mindennapi ellátása során, hogy minimalizálják a szindróma kialakulásának kockázatát.

• A fájdalom folyamatos, objektív felmérése és hatékony csillapítása.
• A lélegeztetőgépről való korai leszoktatás támogatása, spontán légzési tesztek végzése.
• A bódítás és a légzéstámogatás összehangolása, a mélyaltatás idejének minimalizálása.
• A zavartság és a delírium folyamatos monitorozása, megelőzése és kezelése. Ennek kulcsfontosságú eleme a korai kognitív ingerlés: amikor a családtagok nincsenek jelen, a szakápolók rádiót, televíziót vagy hordozható lejátszót kapcsolnak be a beteg ágya mellett. Bármilyen apró, külvilágból érkező akusztikus vagy vizuális inger segíthet aktivizálni a beteget, ébren tartani a figyelmét, és csökkenteni a rideg osztályos környezet miatti dezorientációt.
• Korai mobilizáció: Amint a beteg keringése és légzése stabilizálódik, a szakápolók és gyógytornászok megkezdik a passzív mozgatást, majd a beteg felültetését, sőt, akár a gép melletti felállítást is, hogy megóvják az izomzatot.
• A család aktív bevonása az ápolásba, a látogatások biztosítása az érzelmi biztonság érdekében.
• Megfelelő és érthető kommunikáció a beteggel és a hozzátartozókkal.
• Intenzíves napló vezetése: Egy füzet, amelyben a nővérek és a családtagok leírják a mindennapi eseményeket. Ez bizonyítottan segít a betegnek abban, hogy később fel tudja dolgozni a kiesett időszakot és a trauma emlékeit, eloszlatva a hallucinációk szülte tévképzeteket.

A felépülés csapatmunka

A poszt-intenzívterápiás szindróma kezelése és a beteg rehabilitációja egy klasszikus szakmaközi feladat. Nem egyetlen orvos eredménye, hanem a háziorvos koordinálása mellett a gyógytornász, a neurológus, a pszichológus és a dietetikus szakember összehangolt, kitartó munkáját igényli.

Intenzív osztályos szakdolgozókként nap mint nap tanúi vagyunk annak, hogy az élet mentése az intenzív osztály kapuján belül történik, de az élet valódi visszanyerése a kórház falain kívül, a család támogatásával és a céltudatos rehabilitációval válik teljessé. A PICS egy létező, nehéz állapot, de korai felismeréssel és türelemmel van kiút a mindennapi nehézségekből.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Gyenes Katalin, diplomás ápoló, gyermekintenzív terápiás szakápoló, hospice koordinátor