Köldöksérv lágyéksérvet követően - mit tegyek?

Kisfiam nemrég múlt 8 hónapos, s néhány napja észrevettük, hogy a köldöke előredomborodik (ahelyett, hogy besüppedne a hasába). Korábban sem volt teljesen homorú a köldöke, de mostanában kifejezetten domborúvá vált. Nem nagy a kidudorodás, kb, 1 cm átmérőjű lehet, ugyanakkor engem, az édesanyját nagyon aggaszt a dolog. Két hónapos volt a kisfiam, amikor lágyéksérv miatt meg kellett operálni. Ez lelkileg és fizikailag is nagyon megviselt mindannyiunkat. Most, fél évvel később pedig újabb problémával szembesülünk. Olvastam, hogy a köldöksérv nem annyira veszélyes, mint a lágyéksérv, ugyanakkor ezt is idővel műteni kell, ha magától nem rendeződik. Már most rettegek attól, hogy újra kés alá kell fektetni a kisfiamat (még ha nem is most azonnal), és már most tapasztalom, hogy minden mozdulatát lesem a gyereknek (nem hagyom sírni, nem hagyom, hogy erőltesse magát - pedig nemrég felállt, s folyton talpon akar lenni, én meg nem hagyom, mert félek, hogy ront a köldöksérvén)., Hogy lehet ezt évekig csinálni? Egyáltalán, lehet-e? Nem akarom, hogy még egyszer megműtsék a gyerekemet, s ezért mindenre képes lennék. Mit lehet tenni azért, hogy lehetőség szerint spontán meggyógyuljon a sérv? Lehet köze a lágyéksérvnek ehhez? (Azaz a kisfiam hasfala mindenhol gyenge lehet?) Rengeteg kérdés és kétség gyötör. Boldog anyuka szerettem volna lenni, ehelyett egy idegroncs válik lassan belőlem, ami a gyereknek sem válik hasznára.) Előre is köszönöm segítő válaszukat!

Dr. Papp Géza válasza köldöksérv témában

Kedves Anyuka! Kérdése gyereksebészeti természetű, igy erre konkrét választ nem adhatok. Arra azonban gyakorló szülőként óva inteném, hogy ebbe az Ön által leírt gondolatspirálba túlontúl mélyen süllyedjen el. A gyerek köldöksérve remélhetőleg magától rendeződik, de olyan túlfűtött kifejezések, mint "...kés alá kell fektetni...", ".. én meg nem hagyom..." nem helyes irány gondolatai számára. Keressen fel egy gyereksebészt, konzultáljon, tanuljon, mert a gyerek Önre van bizva, nem egy "...idegroncs..."-ra. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 01.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Köldöksérv fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja erős köldökfájdalmam van, úgy érzem, hogy "húz" össze a fájdalom. Diagnosztizált köldöksérvem van, de nagyon kicsi, 3 mm...
Köldöksérv
Kedves Doktornő! Mindenképpen meg kell-e műteni a köldöksérvet? 5 éves a Kisfiam, mindigis kicsit kidudorodott a köldöke, de nem lett nagyobb, nem érzékeny...
Köldöksérv
Kedves Doktornő! Mindenképpen meg kell-e műteni a köldöksérvet? 5 éves a Kisfiam, mindigis kicsit kidudorodott a köldöke, de nem lett nagyobb, nem érzékeny...
Mikor keressek fel plasztikai sebészt?
2 hónapja szültem a második gyermekemet császármetszéssel. A hasamon lóg a bőr, az egyenes hasizmok szétnyíltak (háziorvosom szerint 3-4 ujjnyira), és lett...
Szabad sportolni köldöksérvvel?
24 éves lány vagyok, rendszeresen sportolok heti 3-4 alkalommal (súlyzós edzés, futás, squash), Decemberben köldöksérvet találtak nálam, amit műteni kell....
Köldöksérv műtét után való gyermek...
Tisztelt Dr Úr/ Nő.tavaly aug. ban műtöttek köldöksérvvel és kötényhassal, ami sajnos a terhességem alatt alakult ki, ami nagyon nehéz volt, kérdésem, hogy...