Gyomorgörcs okai?

Tisztelt Doktor Nő/Úr! A problémám körülbelül kettő évvel ezelőtt kezdődhetett, 17 éves voltam. Az koromnak megfelelő ideális testsúly minimumánál pár kilóval könnyebb voltam, rendszertelenül étkeztem és rendkívül keveset, ami – véleményem szerint – a stresszes alkatomnak tudható be. Egy éjjel arra ébredtem, hogy gyomorgörcsöm van. (Mint ha kést forgattak volna benne.) Negyedóránként hánytam vagy hasmenésem volt. (Akár egyszerre. A hányinger érzése akkor sem szűnt meg, mikor már nem volt minek távoznia a gyomromból.) Próbáltam enyhíteni a fájdalmamat különböző fájdalomcsillapító gyógyszerekkel. A bevételtől számított öt percen belül sikeresen kihánytam a gyógyszereket. Próbáltam keresni egy pozíciót, amiben mérséklődhet a fájdalmam (hanyatt/hason/oldalt fekve/állva/guggolva), nem sikerült. A gyomorgörcsök éjjel kb. 11 órától hajnal 4 óráig tartottak. Másnap semmi panaszom nem volt, leszámítva, hogy rettenetesen fáradtnak, kihajszoltnak éreztem magam az éjjelt követő napon. Megfigyelésem szerint a szóban forgó gyomorgörcsök pontosan 2 havonta jelentkeztek, rendszerint éjjel 10-11 óra tájékában, s kb. 6 órán keresztül tartottak. Az első görcs után kb. fél évvel vettem rá magam, hogy orvoshoz forduljak a problémámmal. Egy alkalommal, meglepő módon reggel jelentkeztek a tünetek. Elmentem az ügyeletre, ahol farizomzatba kaptam fájdalomcsillapító injekciót, továbbá felírtak kétféle fájdalomcsillapító gyógyszert is. Se az injekció, sem a felírt gyógyszerek nem szüntették meg a panaszom. Egy másik alkalommal délben kezdődtek a fájdalmak, s ekkor a háziorvosomhoz mentem el. Vénás fájdalomcsillapító injekciót adott, ami azonnal hatott. Kórházba utalt, s gasztroenterológiai kivizsgálásokat kért, ugyanis heliobacter, esetleg kialakulóban lévő gyomorfekélyre gyanakodott. A kórházban UH-s, PH-s, vér-, vizelet-, és székletvizsgálatnak vetettek alá (többször is), viszont semminemű rendellenességet nem véltek felfedezni a szervezetemben. A vizsgáló gasztroenterológus,, savtúltengés” címszó alatt hazaküldött. (Felírt valamiféle savtalanító folyadékot is, amelyet pár hónapig rendszeresen bevittem, aztán egyre ritkábban, végül teljesen elhagytam, mert nem éreztem szükségét. A panaszaim nem voltak összefüggésben a menstruációs folyamatokkal.) Ma már teljesen panaszmentes vagyok. A mai napig nem tudom, mi okozta a ciklusonként visszatérő, rendszerint éjjel jelentkező, hosszú órákig tartó, folyamatos hányással és hasmenéssel járó gyomorgörcsöket. Miért pont kéthavonta, és miért (általában) éjjel jelentkeztek? Miért tartott órákon keresztül? Miért nem volt panaszom a görcsöket követő két hónapig? Pszichológiai alapja lehet? Remélem az Olvasó némi hasznos gondolattal hozzá tud járulni ahhoz, hogy a, , kép kiélesedjen”. Tisztelettel: Á. (19/L)

Dr. Plósz János válasza gyomorpanasz témában

Nem csodálom, hogy nem tudtak Önnek konkrét választ adni, mert én sem ismerek olyan betegséget, amelyikre illenének a tünetek. A hirtelen kezdet és javulás tényleg szólhat pszichés eredet mellett (a szervi problémák nem szoktak gyorsan megszűnni, a fertőzések hirtelen jelentkeznek, de pár napig tartanak is) .

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 01.

Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély

Minden ételtől komoly gyomorproblémák
Üdvözlöm. Sajnos már nincs olyan étel, ami után ne lenne problémám vagy rossz közérzetem. S az lenne a kérdésem, hogy ez mitől lehet? Biztos vagyok benne, hogy...
Gyomor erosio
Tisztelt Doktor Úr! Februárban gyomortükrözésem volt, ahol a leletem a következő lett: " Akadálytalan eszközvezetés a szabályos endolumenü, ép nyálkahártya...
Gyomorfekély. hasmenés és hasfájás
Tisztelt Doktor! Sajnos elég gyakran küzdöttem emésztési, problémákkal, már egész fiatal/gyermek/korom óta. Ezek nagyobb részénél az általam nehezen...
Epés reflux és zsíros ételek
Kedves Doktor Úr! Két hete a szokásosnál több zsírosat (tepertőt) ettem, mogyorót és diót is ettem. Azóta sok a savam, hányingerem, keserű szájízem van,...
Gyomorrák?
Tisztelt Doktor úr! Egy hete voltam gyomortükrözésen 2 hónapja tartó gyomorfájdalom (időnként hányinger), puffadás, refluxos tünetek miatt (nagyon nagy volt a...
Reflux, gyulladás a gyomorban
Tisztelt Dr. Úr! Nemrég voltam gyomor tükrözésen reflux gyanúja miatt. Gyulladást találtak a gyomromban, így biopsziát is végeztek. Mikor megkérdeztem a...