Savas torok

Tisztelt, Doktornő/Ur! 1999.ben megállapították, kicsit nyitott a gyomorszáj, azaz refluxom van. Azóta csak akkor vettem be 1-2 savlekötőt ha nagyon muszáj volt. Komolyabb panaszom igazán sosem volt vele. Ez év februárjában azonban komoly gyomor problémám akadt, nem tudtam egy kenyeret sem lenyelni, mert száraznak éreztem a torkom ill. a gyomrom is dörcsbe rándult és remegtem. Belgyógyászaton 2 hétig feküdtem. Azóta pantacid 40mg tablettát szedek naponta. Az a legaggasztóbb, hogy nem értik meg az orvosok, hogy nekem a torkomban jelenkezik a sav. Tehát reggel vagy bármikor, amikor eszek étkezés után rögtön savas a torkom. Nem érzek gyomorégést. Fehér a nyelvem ezt nem lehet lekaparni pedig próbálgatom, olyan savas a torkom, mintha meginnék egy jó savanyú bort és annyi. Ezt a savasságot állandóan érzem és hozzá kell tennem, hogy ezáltal már a számban nem érzem 100%-osan a táplálékot. Van, hogy egy kicsit enyhül, de van, amikor erősödik. Ez áltam néha felöklöndözöm az étel, majd, hogynem hányok. Ez már egy fél éve így van és nem szűnik meg. A gyomor tükrözésen annyit mondtak, hogy 2 szer 6mm polypoid-om van, de olyan helyen ahol nem gátolja az emésztést, illetve egy kicsit magasabban fekszik a gyomrom. Azt szeretném megkérdezni mi okozza ill. mitől szünik meg a sav a számban. Nagyon aggasztó. lehet, hogy a gyógyszerek kölcsönhatása is teszi. Amiket még szedek: andaxin 2x1, Wellbutrin 150mg. Köszönöm türelmét. Tisztelettel: Erika

Dr. Plósz János válasza reflux témában

Reflux betegség okozhat égő érzést a torokban, szájüregben. Ha ez áll fenn, akkor minimum 3 hónapos dupla dózisú savcsökkentő kezelés (2x40mg Pantacid vagy Gelbra 2x20mg) indokolt (kiegészítve prokintetikummal pl. Domperidon EP 3x10mg). Ha 3 hónapos kezelés mellett panaszai nem változnak, a savas eredet szinte teljes bizonyossággal kizárható és más kórokot kell keresni. Hasonló panaszokat (garat-szájüregi égő érzés) okozhat a Plummer-Vinson szindroma (ennek közvetlen oka nem ismert, vitamin illetve vaspótlás mellett javulnak a tünetek).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. október 08.

Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély

Reflux, de nem hatnak a gyógyszerek
Tisztelt Doktor Úr! A problémám az, hogy refluxom van. Erre szedek is pantoprazolt (40mg) napi egyet, de van, hogy így is savam van...
Gaviscon szuszpenzió hosszú távú...
Tisztelr Doktor Úr! Kb. 1,6 éve diagnosztizáltak refluxszal, azóta két alkalommal is végigcsináltam a 8 hétig 40mg, majd fokozatos...
Csendes reflux
Tisztelt Doktor Úr, 2,5 hónapja refluxot diagnosztizáltak nálam. Lelet: A nyelőcső falai jóI tágulnak, a perisztaltika megtartott, a a...
Étrendi konzultáció
Tisztelt Doktor úr! Idén június 4-én már kértem, és kaptam Öntől hasznos tanácsot. Akkor a túlzott bélgáztermelés és a gyakori (nem...
Reflux és garatproblémák
Tisztelt Doktor Úr! Már gyerekkorom óta közködök a garat hátulján visszacsorgó folyamatos váladék miatt, valamint az utlsó pár évbe a...
Reflux betegség
Tisztelt Doktor úr! Problémám a következő. 2018-ban voltam először gyomortükrözésen reflux miatt. Rekeszizomsérvet diagnosztizáltak,...