Panaszmentessé tehető a reflux?

Sajnos a refluxos betegségemben eljutottam odáig, hogy már a gyógyszer sem segit és az állandó fájdalom, meg a félelem a rákos elfajulástól, teljesen rányomja bélyegét a mindennapjaimra. Röviden elmondanám az előzményeket. Kb.9 éve kezdődött makacs köhögéses tünettel, amivel hónapokig kezeltek antibiotikumokkal, röntgeneztek havonta, de mivel nem javultam végül a tüdőgyógyász elküldött gyomortükrözésre és kiderült a refluxom. Akkor kaptam gyógyszert és egy doboztól helyre is jöttem. Különösebb gyomortáji fájdalmaim nem voltak utána sem, inkább éjszaka mikor megébredtem és reggel ébredéskor, hogy marja a sav a gyomrom és szinte a torkomig jön fel. Sokszor hirtelen erős nyáltermelés indult meg, ami nagyon sós izü volt. Gyakorlatilag évente 1-2 doboz savgátlóval elvoltam. Kb. 4 éve új háziorvosunk lett, aki elküldött Helicobacter fújástesztre, ami pozitiv lett és emiatt el kellett szednem a magas adag antibiotikumot és egyéb gyógyszereket. A férjem szintén volt fújásteszten, ő is megkapta a maga gyógyszerét és hihetetlen, de ő azóta teljesen tünetmentes, bármit ehet megszünt az összes savas problémája. Én viszont sokkal rosszabb állapotba kerültem a sok gyógyszer után, ugyanis utána már sokat fájt a gyomrom, a székletem azóta gyakorlatilag csak hig állapotú, pedig szedtem probiotikus készitményeket is, de mostmár sokkal több, évi kb. 3-4 doboz savgátlót szedtem, de még mindig nem ismertem azt az érzést, amiben most vagyok. Tavaly szeptemberben elkezdtem szedni a receptköteles Quamatelt, mert reggelente kezdtem napi szinten érezni a savat. Már csak 5 szem volt hátra, amikor elkezdődött és a mai napig tart a fájdalmam. Reggelre arra ébredtem, hogy mintha a gyomorszájamnál összeszoritotta volna valami és ólomsuly nehezedne a gyomromra, a nyelőcsövem erősen égett egészen a szájpadlásomig. Nem értettem hogyan lehet ez, hiszen már majdnem megettem a savgátló gyógyszert, az epémre gyanakodtam, úgyhogy két hétig magam akartam gyógyitani, de nem sikerült, igy a háziorvoshoz mentem, aki szintén epére gyanakodott és a sürgősségire küldött, mert azt mondta ennyi idő után hasnyálmirigy gyulladás is lehet. A kórházban hasi UH-on nem láttak epekövet, igy azt mondták savas reflux és 28 szemes Nexiumot kaptam, meg Maaloxot. Az erős égő nyelőcső érzés csökkent, de teljesen nem szünt meg és a szegycsont alatti szoritó érzés sem, de viszonylag hozzászoktam és elviseltem. A gyógyszer után 2 héttel felerősödött az égés, akkor Lansacidot szedtem, amitől már a harmadik naptól teljesen tünetmentes lettem. Viszont az elszedés után két héttel újra jött az égető érzés, meg mintha keserű íz is lett volna a számban, meg a jobb oldalamnál is feszült, mintha belülről felfújtak volna, hajoláskor, mozgáskor éreztem az erős feszülést. Magamtól ugy gondoltam, hogy csak az epém lehet, vettem Rowacholt és szedtem egy hónapig, de sajnos csak szünt a fájdalom, de nem mult el.Ezért februárban ujra felirattam a Lansacidot, amitől ujra tünetmentes lettem, viszont mikor már csak 4 szem volt belőle, ujra teljes erővel visszajött a nyelőcsőégés és szorítás. Már nem akartam ujra orvoshoz menni és gyógyszert szedni, mert félek a mellékhatásoktól ezért Neurosan entero port vettem, ami szintén segitett. Meg közben még Salvus vizet is iszogattam. Sajnos egy hónap után ujra felerősödött minden, igy áprilisban a háziorvosom már Nolpaza 40 mg-ost irt fel, ami segitett, de ennek már éreztem a mellékhatásait, nagyon nehezen tudtam mozogni a fájdalmaktól. Miután beszedtem pár napra elmúltak a mellékhatások, a gyomrom is jól volt, ugyhogy fellélegeztem.Viszont erős torokgyulladást kaptam, amire Sumamed 500 mg-os 3 szemes gyógyszert kaptam, amitől minden kezdődött elölről sőt nemcsak hig székletem, hanem gyakorlatilag minden evés után azonnali hasmenésem lett. Elkezdtem inni a Normaflort, ami így három hét után már kezdi helyrehozni. Május 20-tól aztán megint elkezdtem szedni a Lansacidot, de már egyáltalán nem használ. Még van belőle, de mától úgy döntöttem nem is szedem. Igaz a múlt héten a beleim miatt elkezdtem szedni Propur cseppet, napi 2x20 cseppet mézzel, mert olvastam, hogy bélgyulladásra ez nagyon jó. A kérdéseim most tenném fel, Doktor Úr szerint miért nem hatnak ezek a gyógyszerek hosszabb ideig, miért esek vissza 1-2 hét után? A Lansacid-ot már megszokta a szervezet és ezért hatástalan? Esetleg mivel a Propur csepp alkoholos, most ez váltotta ki az erős gyomorégést, vagy ennek semmi köze hozzá? Esetleg ez valami sulyosabb gondnak a jele, hogy nem gyógyulok meg a gyógyszerektől? A háziorvosom szerint a savgátlókat reflux esetén folyamatosan kell szedni kihagyások nélkül, ezt értem is, de pl. a Lansacidnál már a harmadik szinte teljesen hatástalan, akkor mit szedjek? Már a Neurosan is hatástalan, a Salvus sem segit, sőt ma vettem gyógyszertári szódabb-t, mivel a neten olvastam, hogy minden étkezés előtt egy kávéskanállal kell 2 dl vizben meginni, de ez sem segitett, sőt inkább enyhén megcsikart és később ujra ment a hasam. Arra is gondoltam, hogy mivel 47 éves vagyok és kezdenek a menszesznél a változókori problémák jelentkezni, nem-e nekem hőhullám helyett ilyen erőss gyomorégési gondjaim lettek? Teljesen tanácstalan vagyok, a háziorvosomhoz már vissza sem merek menni, mert szégyellem, hogy lassan 9 hónapja járok a nyakára, de mindig ott tartok, ahol az elején. Több gyomortükrözést nem vállalok be, ezért gasztro szakrendelésre nem is megyek be. A makacs tünetek alapján Doktor Úr szerint nagy a baj? vagy csak megfelelő gyógyszert kellene találni, ami hosszabb időre segitene? Elnézést kérek a hosszu levélért, de elkeserédesemben írtam ennyit. Tisztelettel várom és köszönöm válaszát!

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza reflux témában

Kedves Irén!

Reflux betegségnél az alapvető probléma a gyomortartalom nyelőcsőbe való vissza jutása, mely a panaszokat kiváltja. Ebből adódóan a savgátló gyógyszerek csak tünetmentessé teszik a betegeket, meg nem gyógyítják. A betegség mechanizmusa a gyomor-nyelőcső közötti záróizom nem megfelelő működése, melyet egy esetleges rekeszsérv súlyosbíthat. Tehát a gyógyulás elsősorban az életmódi tanácsok megtartásától függ, a gyógyszerek csak tünetmentessé tehetik a beteget. Gyakori, rendszeres, nyugodt kis étkezés talán a legfontosabb (minden szó lényeges! ) , emellett evés után 1 óráig nem szabad lefeküdni, ágyban a fejvéget meg kell emelni, szénsavas italokat kerülni.

A reflux betegség rövid terápiája 6 hónap gyógyszerszedés! Ha ilyen markáns panaszai vannak, javaslom a dupla dózisú protonpumpa-gátló kezelést (pl. Pariet tabl. 2x20mg) emellett gyomorürülést segítő, záróizom funkciót javító Domperidon EP 3x10mg segíthet. Mindezen terápia, de legalábbis a savcsökkentő 6 hónapig való szedése javasolt. Ha ezt követően is panaszos (illetve a terápia alatt) további kivizsgálás indokolt (24 órás nyelőcső pH-mérés, nyelőcső nyomás-mérés) , és mérlegelhető a műtéti megoldás, mely már akár laparoscopos technikával is megvalósítható (nincs nagy hasi metszés, csak több kis behatolási pont) . A műtét során a gyomor felső részét mandzsetta-szerűen a nyelőcső hasi szakasza köré varrják, így növelve az alsó nyelőcső-záróizom nyomását. Azonban a műtéti indikáció felállítása nagy körültekintést igényel, mert természetesen műtéti szövődmények vannak, illetve a betegség évek múlva visszatérhet. Az említett hormonális változások (menopausa) a simaizom-tónus megváltoztatásával hozzájárulhatnak a betegség súlyosbodásához.

Üdvözlettel: Dr. Plósz János gastroenterológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2008. június 05., 21:03; Megválaszolva: 2011. július 29., 12:19
Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély
Gyomorpolip
Tisztelt Doktor Úr! Epeműtétem után gyomorproblémáimra Pangrol, Venter (jelenleg nem kapható) , Rabyprex gyógyszereket írták fel Rabyprextől...
Égő Gyomor!
Kedves Doktor Úr! Lassan 4 hete kezdődött nálam a gyomorégés. Általában az elfogyasztott étel után 1-2 órára kezdődik. Van hogy nagyon ég, van...
Kiújult a reflux
Tisztelt Doktor Úr! sajnos kiújult a refluxom, visszatért a mellkasi égés és a nyelőcsövem is ég újra. Mindent szabályt betartok és mégis...
Lyrica jó lehet e
Tisztelt Doktor Úr! Sajnálom -és sokan sajnáljuk-, hogy még nem rendel személyesen, de érthetőek az okok. Így itt szeretném kérdezni a...
Reflux vagy fekély?
Tisztelt Doktor úr! Epe fájdalommal kerestem fel a belgyógyász, gasztroenterologust magánban a vérvétel és ultrahang lelet alapján refluxra...