Hirdetés
      • Prolaktin-kortizol szint és a Xanax szedésének összefüggése!(endokrin betegség?)

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves Doktor Úr/Nő!

        Pánik és szorongásos tüneteim kezelésére megannyi sikertelenül próbált antidepresszáns nélkül ( 8 félét próbáltak ki, de mindegyiktől olyan rosszul voltam, hogy csak csereberélték állandóan, néha már majd megőrültem némelyik mellékhatástól ) Xanax gyógyszert írt fel a psziciáter.A napi mennyiség (már közel másfél éve) 3 mg. ebből napi 2mg sima Xanax, este 1 mg Xanax SR.

        Az utóbbi hónapokban - a szorongásos tüneteim súlyosbodása mellett - szinte mindig fáj a fejem,szédülök,zúg a fülem, olyan, mintha szél süvítene az agyam helyén) állandóan fázom,gyors a pulzusom, remegek, gyenge vagyok, fáradt, enervált,hajnal 3 óra körül rendszeresen felriadok, erős szorongásra, majdnem minden reggel hányok is, a felébredés után már visszaaludni nem tudok!Pár hete észrevettem, hogy mindkét mellemből, nyomás hatására folyadék ürül, nem fehér, nem tejszerű, inkább átlátszó!A menses előtti napok a legrosszabbak, kb.7 nappal a menses előtt! (PMS?)

        A Xanax betegtájékoztatója szerint alkalmazása során megemelkedhet a prolaktin szint, ami okozhatja, hogy a mellből tejszerű folyadék csöpögjön.A kortizol szint nővekedéséről azt olvastam, hogy a szintje hajnal 3 és 5 óra között a legmagasabb, és ha a szerotonin szint alacsony, akkor igen magas lehet a hajnali érték, ami a korai ébredést okozhatja!

         

        Szeretném megtudni, hogy a Xanax ilyen sok ideig és adagban történő alkalmazása okozhat-e ilyen jellegű hormonváltozásoklat, zavarokat, tüneteket?Már lassan azt sem hiszem, hogy pánikbeteg lennék, hanem pontosan a hormonzavar okoz a pánikbetegséghez,szorongáshoz hasonló tüneteket, és a xanax szedése csak ront a helyzeten!

        Vérvizsgálat során csak a pajzsmirigy értéket vizsgáltatta meg a háziorvosom, hiába kértem a másik két érték vizsgálatát is, pedig szerintem így talán kizárható lett volna a hormonális alapú tünetegyüttes!

         

        Teljesen tanácstalan vagyok, hiába kérem a hormonvizsgálat elvégzését, a háziorvosom szerint csak pánik ez, meg szorongás, nyugodjak meg, nem kell kutatni a betegséget, túlreagálok mindent!

        De már annyira gyenge vagyok és szinte sehová sem tudok menni a tünetek miatt, hogy én mindenféleképpen szeretném tudni, mi is a bajom igazából!

         

        Segítő válaszát előre is köszönöm!

         

        Ilona

         

         

        WEBBeteg szakértő válasza a szorongás, pánik témában

        Kedves Ilona!


        Igyekszem minden kérdésre, felvetésére válaszolni.
        1. a legfontosabb, hogy milyen jellegű tünetekkel indult a betegsége, és ezek hogyan alakultak a gyógyszeres próbálkozások során. Ugyanis felmerülhet a sikertelenségek mögött az is, hogy Önnek nem a hangulatjavítók a megfelelő gyógyszerek.
        Másik, ami a kivizsgálást illeti: amennyiben a betegség kezdeti tünetei nem utaltak hormonproblémára (minden endokrinológiai betegség összetett tünetegyüttessel leírható), akkor valóban elégséges a pajzsmirigyet ellenőrizni. Amennyiben a gyógyszer vált ki erre utaló tüneteket, már nem a mellékhatást kell vizsgálni, hanem szabadulni a kiváltó októl!

        2.  Xanaxról: valóban a gyógyszeralkalmazási előíratban szerepelnek ritka mellékhatásként hormonális, menstruációs problémák; ezt a gyakorlattal összevetve viszont nagyon ritkának mondható.(egyébként sokan kapnak/szednek évekig hasonló mennyiségben nyugtatót, de ezt csak akkor javasoljuk, ha amellett a pszichés panaszok múltak vagy javultak, és nem okoz mellékhatást)
        3. az első két pontra utalva azt a következtetést is levonhatjuk, hogy Ön nagyon érzékeny a gyógyszerekre (vajon ezt egyéb pl. belgyógyászati szereknél nem tapasztalta?), emiatt indokolt, hogy a pszichoterápiás lehetőségeket próbáljanak (ennek része pl. a reláxáció is), amiknek nincs mellékhatása. (Egyébként a Xanaxon kívül vannak még más feszültség- és szorongásoldók, ha ragaszkodik gyógyszerhez.) Az itt felsorolt kezelési lehetőségekről pszichiáterénél érdeklődhet.

        Dr. Bakos Cinnia Dóra pszichiáter

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2009-02-20 14:50:24; Megválaszolva: 2011. szeptember 05., 12:34

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Évek óta vagyok pszichiátriai beteg, számtalan diagnózissal, a legrosszabb amit kiemelnék az a skizofrénia. Megszámlálhatatlan gyógyszert szedtem az utóbbi időben, jelenleg apodepti xanax,1-es 2-es SR, Kventiax 200 Mg és...
        Tisztelt doktornő! A Hipochondriám miatt fordulok önhöz mert folyamatosan rettegek miatta. Borzalmas érzés. Nem tudom hogyan győzzem le a dolgot. Már mindent megpróbáltam. Vannak átmeneti időszakok amikor minden jobb aztán valami ingerre ismét...
        Jónapot Kívánok! Róth Bálintnak hivnak segitséget szeretnék kérni öntöl. Öszintén leirok mindent ha tud legyen olyan kedves segitsen. Én is függö vagyok és leáltam tisztán élek. Én bio füvet fogyasztottam és megbetegedtem tőle sajnos....
        Minek fejtsek ki bármit is, amikor a kifejtéshez csupán 8000 karakter áll rendelkezésre és a kifejtéshez szükséges díjt 508 Ft (+ ÁFA) értékben határozták meg? (Manapság ennyit ér az emberélet.) Az emberben már alapból azt az érzetet...
        Előző levelem után most pontosítok, előzőben túl sok problémát ömlesztettem egybe. A legnagyobb problémám igazából a lassúság, és szerintem pszichés alapon van. Elég gyakran van az is, hogy ha mondjuk egyedül csinálok vmit, felidéződnek...
        Hétvégén volt egy nagyon közeli halál állapotom. Kirándultam és besötétedett. Rossz helyre mentem, és bent ragadtam egy mocsárban 2 és fél órán át próbáltam kijutni, de nem sikerült. Egy idő után összeestem. Egyszerűen nem volt erőm...
        Édesapám 75éves van régről agylágyulása.2012-ben volt keringési zavara,azzal kezelték.Amugy szívbeteg,pacemakeres.Akkor mikor haza került a kórházból semmi baja nem volt.Pár honap után kezdte verni a falat,szerinte egerek rágnak benne.Mar...
        Tisztelt doktor úr/nő Olyan problémám lenne. hogy sokszor depresszios vagyok Gyakran tör elő belőlem félelem Sokszor fordul elő, hogy félelmet érzek az emberek jelenlétében Nem megyek inkább utcára se már Öngyilkossági gondolataim is...
        Tisztelt Doktornő! Nehéz pontosan leírni, amit érzek. A háziorvosomnak biztosan nem tudnám nyugodtan elmondani a tüneteket, mivel az ő jelenléte is már stresszel. Nyilván a gének is hordozzák a betegségem bizonyos mértékben,de, ami az...
        Mostanában kezdődött. Azt képzelem, hogy alszok/kómában vagyok és a valóság csak egy álom. 1 éve ért egy trauma, mikor a feleségem rajta kaptam, hogy megcsal. Korábban is voltak pszichés betegségeim, kényszer betegség, alvás paralizis,...

      • Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés