• Korai magömlés

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Üdvözlöm tisztelt Doktornő/úr! 15 évesen volt az első komolyabb barátnőm, még mi előtt lefeküdtünk volna, volt olyan, hogy én boxerben voltam, ő pedig bugyiban, és misszionárius pózban voltunk, és már akkor elmentem amikor így összeértünk ruhán keresztül, összeérintkezéskor egyből szinte, és úgy emlékszem hogy orgazmusom nem volt, csak ondó jött, ha jól emlékszem, sokszor volt ilyen, majd amikor szexre került volna sor, akkor pedig volt h nem állt fel normálisan, és volt sokszor h még be sem bírtam tenni, de már elmentem, a szüzességünket úgy tudtuk elveszteni, hogy részeg voltam, és akkor merevedésem is volt, meg nem is mentem el egyből. majd a szüzességem elvesztése után, 16 évesen kb fél percig bírtam a szexet, és most, 21 évessen is eddig bírom csak. voltam urulógusnál, nincs ilyen problémám, voltam here ultrahangon, hereviszerem van, de azt mondják, hogy az miatt nem lehet, voltam szexuálpszihologusnál, hipnózissal próbálkozott, de nem sikerült, voltam kineziologusnál, ill. agykontrolon, de semmi nem segített, ugyan úgy fél percig bírom, próbálkoztam egy éven át a start-stop technikát, egy éven át minden nap, a vége fele bírtam 7 percig a maszturbálást, de a szexet ugyan úgy fél percig, de ha kihagytam 1 napot, akkor kezdhettem mindent előröl, kb 2 percig bírom a maszturbálást, ha mondjuk 3 naponta csinálom. Volt a nyáron 2 új nővel kapcsolatom, de nem tudtunk szexelni, mert nem állt fel normálisan, bár lehet, h azért, mert előtte 3 órával maszturbáltam h bírjam kicsit tovább, nem tudom, de egyébként, ha szex előtt maszturbálok, akkor sem bírom tovább a szexet. Részegen tovább bírom, sőt van hogy el sem megyek, volt h foci után szexeltem egyből, akkor sokáig bírtam, valamint egyszer volt h csak úgy sokáig bírtam. Mi lehet a problémám, és mit tehetnék, h ne legyen szexuális gondom? Ui.: 16 éves korom óta szinte folyamatosan van barátnőm, csak gond a korai magömlés.

        Dr. Fekete Ferenc válasza a potenciazavar témában

        a www.potenciaklinika.hu honlapomon a korai magömlés részt nézze meg, ha nem javul és eljön kezelem.Fekete F. dr

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2012. január 11., 09:12; Megválaszolva: 2012. január 12., 18:21

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        T. Doktorúr/Doktornõ! Partneremmel egészen január vévgéig intenzīv nemi életet éltünk, akár napi több alkalommal is, merevedési problémáim sosem voltak. A múlt hónapban egy hörgõgyulladáson és egy vállízületi gyulladáson estem át,...
        Egy fél éve kb merevedési zavarral szenvedek. Voltam urulógusnál, semmi problémát nem talált. Aggódom, hogy mi lehet a probléma, mert már hosszú párkapcsolatban élek és a barátnőmet is zavarja. Az urológus írt ki gyógyszert, amelyet...
        Tisztelt Doktor úr! Partnerem 75 éves, sportos, de szívbeteg. Utóbbi időben merevedési problémája van, ami őt / és nem engem/ nagyon zavarja. Segédeszközön gondolkodik, én semmiféle potencia növelő "gyógyszert" nem engedek neki beszedni....
        Kb.1 hónapja kezdődött ez nálam.. 24 éves férfi vagyok. A párommal kb. fél éve vagyunk együtt. Nagyon kevesett vagyunk együtt, munkánk miatt csak hétvégén. A szexel eddig nem volt gond. Az elején meg párszor, mert ritkán vagyunk együtt...
        Tisztelt Doktornő / Úr! Korábban egyetlen alkalommal előfordult merevedési zavarom. Áprilisban lett új kapcsolatom, és már azzal indítottam, hogy sildenafilt kezdtem szedni, hogy a legjobb formámat nyújtsam. A probléma az, hogy ha serkentő...
        Tisztelt föorvosûr. kerdesem a következö lenne.22éves vagyok.2éve vagyok kezelt hypertonias.nehêz fizikai munkát végzek, egyedük êlek albêrletben.hétvêgén iš dolgozok.nehéz csaladi hátterem van..merevedêsi zavarral küszködök.sexuális...
        Tisztelt Doktor Úr! 25 éves, férfi beteg vagyok. Közel féléve szenvedek erekciós diszfuncióban, továbbá többször ellenőriztettem a hormonszintjeimet az utóbbi időben, melyek közül némelyik rosszabb értéket mutatott a kívántnál. Noha...
        Tisztelt doktor úr! 22 éves vagyok. Dohányzok. Lassan két éve napi szinten maszturbálok, van, hogy naponta 2-3 szor is. Már eközben sem érek el teljes merevedést. Nemrégiben jöttem össze életemben először egy lánnyal, aki bár csodálatos,...
        Tisztelt Doktornő.Kérdésem, hogy 67 évesen természetes-e, az hogy nemi vágyam van és ejakuációm is, de merevedésem nincs? Előre köszönöm a válaszát.
        Tilsztelt Dr.Úr/Nő! Aggasztanak dolgok a nemi életemmel kapcsolatban.Van egy barátom két éve vagyunk együtt. Eleinte nem ment a sex mert mikor merevedése volt és felhúzta volna az óvszert elélvezett. Második ilyen alkalom után elment orvoshoz...