Klion

Tisztelt Doktor Úr!

Köszönöm szépen a válaszát!

Azért próbálkoztunk meg az E. coli kiírtásával, mivel reméltük, hogy talán nem genetikai oka van a méhen kívüli terhességeknek (az első a petevezető eltávolításával végződött, a második magától megoldódott). Genetikai vizsgálatot nem tudom, végenek-e ennek kiderítésére, így ezzel próbálkoztunk meg először. Angol nyelvű szakirodalom azt írja, hogy az e. coli klinikai vizsgálatban a csillók duzzadását és mozdulatlanságát okozta.

Ebben a hónapban nem lettem terhes. De azért próbálkozunk.

A Gynoflort mindenképpen használom. Az Egis állítólag pár héten belül újra forgalmazza a Betadine kúpot. Csak reméltem, hogy talán más gyógyszerrel helyettesíthetném, hogy ne kelljen addig várnom.

Köszönöm szépen segítségét!

Üdvözlettel.

WEBBeteg szakértő válasza E. coli témában

Kedves Nikoletta! Érdeklődéssel olvastam, amit írt. Ha jól értem (mert ekkor van értelme a próbálkozásuknak), gyakoribb a méhen kívüli terhesség azokban a nőkben, akiknek az E. coli kimutatható a hüvelyflórájából, méghozzá valami olyan mechanizmus révén, hogy ilyenkor csökken a petevezető csillóinak mozgása. Ha a vonatkozó közlemény adatait elküldené, nagyon szívesen elolvasnám. Előre is köszönöm! A terhességhez pedig nagyon sok sikert és az eddigieknél sokkal több szerencsét kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Deli Tamás
Megválaszolva: 2010. május 27.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mi okozhatja a problémát?
Tisztelt Doktor Úr! Ez év elején megszületett gyermekem a terhesség 34. hetén, azonban életének 4. napján elveszítettük. A súlya 2500 gr...
E. coli tenyésztés
Tisztelt Doktornő! E.coli baktériumok egyáltalán nem tenyésztek ki és Klebsiella sp. poz. Mit jelent ez pontosan? Létezik, hogy egyáltalán...
Coli baktérium (sürgős!)
Jó napot! 2008 Szeptembertől kezdve 4szer volt vizelési ingerem nagyon súlyosan, a legutólsó alkalommal a vizsglaton ki is...
Ovulációs vérzés
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly március óta van rendszeresen ovulációs vérzésem, mindig a 12.-14. nap körül, enyhe és 1-2 napig tart . Voltam...
Hüvelyi fertőzés folyamatosan
Tisztelt Doktor Úr! Visszatérő hüvelyi fertőzésem van. Az első terhességem alatt kezdődött, a második alkalmával rosszabb lett, a...
HPV 16 és HSIL/CIN2 műtét nélküli...
Tisztelt Doktor Úr! 2025 júniusában egy sima nőgyógyászati kontroll vizsgálat során nem lett jó a citológia eredményem, ami miatt a...