Kisebb méh

Tisztelt Válszoló!

Ma voltam nőgyógyásznál feliratni a fogamzásgátlómat. Most véletlenül egy másik orvoshoz mentem, mint aki először felírta. 19 éves vagyok és Yasminelle-t szedek. Már ezen meglepődött, szerintem fiatalabbnak nézett, vagy nem tudom. Kérdezte, hogy muszáj-e szednem, olyan-e a viszonyom a barátommal. Mondtam, hogy igen. Aztán egy másik problémám miatt meg is vizsgált, és mondta, hogy kisebb a méhem egy kicsit az átlagosnál, és hogy ő erre nem írna fel. Ez miért baj, és mi lehet a következménye?, De aztán felírta, pedig nem eröltettem a dolgot. Utána rá is kérdeztem, hogy szedhetem-e nyugodtan, azt mondta igen. Nem tudom mi volt igazából a probléma, a másik orvos is megvizsgált, és úgy írta fel. Erre legyen szíves valami magyarázatot adni.

Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg szakértő válasza méh témában

Kedves Kérdező! Nem tudom, mi baja volt a dokinak. Én simán felírom egy 19 éves lánynak a bogyót, ha kéri. A méh lehet még ilyenkor kisebb, hiszen nem szült még. Szerintem ne aggódjon.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Juhász A. Gábor nőgyógyász
Megválaszolva: 2011. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mitől nőtt meg a méh és lehetek e...
Jó napot! Tavaly januarba mehszajsebet kezeltek nalam. A rák szűrés eredménye jó lett. Hormonvizsgalatot csinaltak ennek is jo az...
CT eredmény..
Kedves Ágnes! Köszönöm a választ, amit kaptam a myoma kérdésemre. Azóta kész lett a ct vizsgálat és annak eredményét illetve egy...
Nőgyógyászati nagyműtét
Tisztelt Doktornő (Úr)! Nyolc évvel ezelőtt cervixcarcinóma in situ miatt conisatio-n estem át, (HPV-t is kimutattak) azóta (is) sajnos...
Cytológia, LSIL, HPV
Tisztelt Doktorúr! A cytológiai leletemen a következő szerepel: LSIL. HPV. Mirenát használok, december óta. Az orvosom jelenleg...
Fertőzés esélye
Üdvözlöm! Elég kellemetlen dolog történt. 19 hetes terhes vagyok és a férjemmel elkövettünk egy nagy hibát. Együttlétünk során anális...
Fogmazásgátló tabletta hatása
Tisztelt Doktor Úr! A párom 1 hónapja kezdte el szedni a Symicia nevű gyógyszert. A menstruációja első napján kezdte el szedni. A tabletta...