Mióma - gyógyszer mellékhatások

Tisztelt Doktornő! Köszönöm szépen a válaszát a mióma problémámmal kapcsolatban. Ahogy a Doktornő is írta, Anyukámnak súlyos vérzészavarokat és hasi fájdalmat okozott a miómája, a végén már vérszegény volt, ezért vették ki a méhét. Neki is a 30-as éveiben vették észre és 15 év alatt nőtt meg akkorára, hogy ezeket a panaszokat okozta. Nekem semmilyen panaszt nem okoz, sőt, amióta szültem, szinte alig menstruálok és egyáltalán nem fáj a hasam. Azt elfelejtettem írni, hogy a nagyobbik miómát 2 éve vették észre, azóta gyakorlatilag nem nőtt semmit. A picit tavaly augusztusban a szülés utáni 6 hetes kontrollon még nem látták. A nőgyógyászom a Mirena nevű spirált javasolta, ami szerinte jótékony hatással lehet a miómákra és a neurológusom is azt mondta, hogy mehet. Már azon voltam, hogy felrakatom, de az interneten elég sokat írnak a Mirena nem kívánatos pszichiátriai mellékhatásairól. A Doktornőnek erről mi a véleménye? Köszönettel: Izabella

Dr. Farkas Ágnes válasza myoma témában

Kedves Iza! Szerintem a Mirena nagyon jó megoldás. Nyugodtan helyeztesse fel, nagy valószínűséggel mellette egyáltalán nem fog menstruálni, ami nagyon kényelmes, és egyáltalán nem káros. Átmenetileg hónapokig lehet ugyan pecsételő vérzése, de ez szinte mindig megszűnik, és hosszú távú kényelmes megoldás lesz majd. A kis műszernek semmilyen pszichiátriai mellékhatása sem lesz, ne féljen tőle. A gyógyszer, ami benne van, olyan kismértékben szívódik fel a keringésbe (ahol az egész szervezetre tudna hatni), hogy csak nagyon ritkán lehet kimutatni a vérben a jelenlétet. Ennél fogva nem tud az egész szervezetre hatni, az ilyen jellegű mellékhatások is inkább enyhe bőrtünetek szoktak lenni, és szinte mindig átmenetiek. A miómákkal kapcsolatban még annyit mondanék, hogy a nők kb. 75 %-nak alakul ki élete során mioma, amit sokszor sose veszünk észre. Vagy mert kicsi, vagy mert ultrahang nem készült, vagy csak ritkán.. Mivel Önnek is már 2 éve tudnak a miómájáról, közben terhes is volt, és mégsem nőtt, szerintem ne izguljon. Nem genetikai hajlamon múlik, hogy olyan miómás méhe legyen, mint az anyukájának, nem kell ettől félnie. Emellett persze, ahogy legutóbb is mondtam, sokkal modernebb műtéti megoldások is vannak, nem kell egyből "kipakolni" mindent. Remelem így tényleg megnyugszik majd. Üdv.: Dr. Farkas Ágnes

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. május 25.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mióma
Tisztelt Dr. Szalóczki Péter! 47éves vagyok, 2018.augusztusában egy rutin nőgyógyászati vizsgálatkor, derült ki, hogy miómám van. A méh méretei ekkor...
Mióma probléma: műtét elkerülése
Tisztelt Doktornő! 34 éves nő vagyok és van egy 1, 5 éves kisfiam, szülni már nem tervezek, 2 éve fedeztek fel nálam is miómát. Az anyukámnak teljes...
Lelet értelmezése
Tisztelt Dr.Úr! Már lassan 2 éve próbálkozunk babával, de eddig sikertelenül. 35 eves vagyok, még nincs gyermekem. Hormonvizsgálat, andrológiai vizsgálat,...
Hasi mióma eltávolitó műtét
39 eves vagyok, 2 gyermeket szultem (2 es 4, 5 evesek) 6 cm.es miomam van, eddig panaszt nem okozott, nem nott. 2.gyermek utan mirena spiralt tetettem fel,...
Mióma: lehet rosszindulatú?
Tisztelt Dr Úr! 82 mm es miomam volt, ami 6honapos Esmya utan 7 cm es lett. Semmilyen tünetet nem okoz, a kerdesem az lenne, hogy lehet e tovabb szedni,...
Mióma: jóindúlatú vagy sem?
Kedves doktor úr! Kb: 3 éve egy ultrahang vizsgálaton diagnosztizált az orvos nálam egy darab 3, 5 cm-e miómát.Én rendszereresen jártam, járok nőgyògyászhoz...