Császármetszés után mit jelent ez?

Üdvözlöm! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 2014. márciusban volt császármetszésem. Azóta eltelt 11 hónap. A napokban elkezdtem hasra tornázni, hogy a feleslegem ledolgozzam. A gond az, hogy másnap izomláz-szerű fájdalmat éreztem a has tájékon, az azt követő napon pedig reggel, és éjjel a műtét utáni napokra, hetekre emlékeztetett a fájdalom. Lehetséges hogy a hasizmom még nem készült fel klyen megterhelésre? És azért jelentkezik ez a fájdalom? A torna 10 percet vett igénybe, és hasizom erősítő gyakorlatokat tartalmazott. Korábban is végeztem tornát, 3-4 hónapja, 50 percig, vegyes gyakorlatokkal, ugyanúgy 10 perc hasizommal, (ugyanaz a mozgás anyag volt), de akkor nem jelentkeztek ilyen tünetek. Hozzá tartozik az is, hogy a végén volt hasizom, és akkor már nem tudtam olyan intenzitással végezni, mint csak a hasizom erősítést. Elképzelhető, hogy nem kéne még intenzív hastornát végezni? A császár szövődmény mentes volt, minden rendben volt vele, sokat mozogtam az azt követő napokban, főként lépcsőzni kellett, mert így tudtam a kislányomhoz felmenni napi hatszor szoptatásra. Nagyon szépen köszönöm előre a válaszát!

Dr. Kiss György válasza Császármetszés után mit jelent ez? témában

Tisztelt Hölgyem! Javaslom, inkább vegyen vissza a gyakorlatok idejéből és intenzitásából. Elképzelése jó, a tornát valamikor el kell kezdeni, ,de , mint mindent, egyénre szabottan érdemes csinálni. Ha " csökkentett módban " is jelentkezik a fájdalom, akkor a hasfal ultrahang vizsgálata és egy hüvelyi UH elvégzése látszik célszerünek. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 15.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Bő folyás , vérzéssel
Kedves Dr. Úr! A kálváriám januárban kezdődött egy polippal, ami a méhszájon volt, már kérdeztem Öntől ez ügyben. Levették, készült,...
Rendszertelen vérzés
Tisztelt Cím! 43 éves vagyok, nem szültem, terhes sem voltam. Körülbelül egy éve rendszertelen a vérzésem, hol nem jön meg hónapokig,...
Szúró fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! 16 éves koromban kaptam meg a PCOS eredményt. Elég küzdelmes volt így is ez a pár év, de 8 hónapja kezdődött egy...
Laurina helyettesítő
Tisztelt Doktor Úr! Laurina gyógyszert szedtem problémamentesen, de most kivonták a forgalomból. Kérdésem, hogy melyik gyógyszerrel...
Huvelyi dudor
Jo napot kívánok. Az utolsó ciklusom alatt (tampon behelyezes alatt) észre vettem a bal oldalon egy dudort. Januarban voltam...
Szövettani eredmény
Kedves Doktor Úr! Sajnos az orvosomhoz csak jövő hónap végére kaptam időpontot. A szövettani eredményem megjött, segítsen kérem...