Polycystás jellegű ovárium

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Azért kerestem fel, mert legutóbbi nőgyógyászati vizsgálatom némi kételyt hagyott bennem. A tárgy előtt egy kis előzmény: 13-14 éves korom óta menstruálok. Akkor egy ideig rendben volt a dolog, de később 16-17 évesen felborult a rendszer. Mikor már nagyon zavart a főiskolás éveim alatt felkerestem egy orvost, akinek javaslatára 20-21 éves korom óta fogamzásgátló tablettát szedtem, egészen másfél évvel ezelőttig. Azért hagytam abba, mert sok barátnőm és némi utána olvasás hatására így láttam jónak. Először csak pár hónapra akartam felfüggeszteni, de mivel 2-3 éven belül tervben lehet egy baba, így úgy döntöttem, egyenlőre mégsem kezdem el újra szedni. Azonban, mióta abbahagytam ugyanúgy szabálytalan a ciklusom (de azt hozzá kell tennem, hogy sosem maradt ki, igaz mennyiségre ugyan annyi, mint a gyógyszer szedése alatt) . Két ciklus közötti idő általában rövidebb, mint 28 nap, de előfordult 32 nap is. A vérzést sokszor 2-3 napos barna folyás előzi meg, és a legtöbb esetben nincsenek kísérő tünetei (erős alhasi görcsök, mellfeszülés, stb.) Az Ultrahang vizsgálat eredményem ez lett: Az uterus rfv-ben 52x27x31mm. Endometrium: 10 mm. Jobb ovárium 31x27mm, bal ovárium 29x26mm. Mindkét ovárium polycytas jellegű. Az utolsó információ volt az, ami kétségbe ejtett. Így kicsit olvasgattam a PCOS-ról és a meddőségről..meglehet, hogy sokat is… Az orvosom elég megnyugtató volt a vizsgálaton. Azt mondta nincs nagy baj, de valószínűleg gyógyszeres kezelésre lesz majd szükségem, amikor babát szeretnék. Az elmúlt napokban olvasottak alapján viszont arra jutottam (bár lehet, hogy tévesen) , hogy gyógyszer mellett elkerülhetném ezt állapotot, és nem roncsolódnának tovább a petefészkeim. Azért, ha rossz a következtetésem nem kezdeném el újra a gyógyszert. Ön mit javasolna a betegének? Ha továbbra sem szedem, akkor lehet nagyobb baj? Köszönettel, Eszter

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Pétervári László válasza PCO témában

A leírt tünetek a peteérés hiányát jelzik.Ezért nem kétfázisú a menstruációs ciklus, csak egy hormon az ösztrogén van.Emiatt jelennek meg ezek a tünetek.Gyógyszeres kezeléssel ez rendezhető, azonban akkor az esetleges terhesség lehetősége fent áll.

Fogamzásgátló szedésével a peteérés gátlódik, a ciklus normális idejűvé változik.

Ha nem szed semmit akkor sem lesz baj, csak marad a rendellenes vérzés.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. augusztus 30., 16:44; Megválaszolva: 2014. szeptember 01., 19:45
Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek
PCO-Barátcserje kapszula
Erdeklodnek, hogy amennyiben PCO eseten szedem a detralexet es erosek a mestruacios gorcseim illetve eroteljes a verzes is, a gyogyszer mellett szedhetem-e a...
nőgyógyászati probléma?!
Tisztelt Doktor úr! 21 éves vagyok és csak gyógyszer mellett tudok menstruálni (Norcolut) . Spontán menstruációm 14 majd 18 évesen volt. Emiatt...
Normális hogy csak várunk? ...
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Kb egy hónapja megállapították, hogy a petefészkem policisztás. Kb 5-7 mm-esek a ciszták. Ezután azt mondták, hogy...
policisztas ovarium szindroma
Tisztelt Doktor Ur! 9 honapja probalok teherbe esni, de bizonyos komplikaciok leptek fol. Kozvetlenul a probalkozasi idoszak elott bevettem egy esemeny...
hormonok - PCO
Tisztelt Doktor úr/Doktornő, 1986-ban születtem. 19 évesen elkezdtem a Lindynette-t szedni, amit 4 év után, 23 évesen hagytam abba. Ezt követően a...