Közösülés

Tisztelt Doktor Nő! Az oldalon több olyan hozzászólással találkoztam, amiben közösüléssel kapcsolatos problémában kérnek segítséget. Volt párommal hónapok alatt nem tudtunk eljutni a szexig. Akárhányszor próbáltuk sohasem tudott behatolni. Azt mondta túl szűk vagyok. Később már annyira rástresszeltem a dologra, hogy szerintem azért sem ment. Egyiken sem erőltettük az együttlétet, hanem másféle módokon (főleg orálisan) elégítettem ki. Megjegyzem ujjazás által sem tudott egyszer sem orgazmushoz juttatni. Saját magamnak csiklóingerléssel tudok orgazmust okozni, egymás után akár többször is. Azóta próbáltam különböző tárgyakkal (3-4 cmes átmérőjű parfümös üvegekkel pl.) behatolni magamnak és bár az elején valóban elég nehezen ment, feszített, de, amikor sikerült behatolnom utána már kellemes volt. Most van egy új párom, akivel nagyon szeretjük egymást. Csak félek az első együttléttől a fent említett oknál fogva. Ezért mindig találok kifogásokat, miért ne legyünk együtt., De nem húzhatom a végtelenségig és nem is akarom., Hogyan lehetne megoldani ezt a problémámat? Nem hiszem, hogy mentálisan van, boldog és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Vannak esetleg valami gyakorlatok, vagy pózok, amik megkönnyítik a behatolást? Még egy kérdésem van: gátprobléma okozhatja a behatolási nehézséget? Előre is köszönöm válaszát.

† Dr. Szalóczy Péter válasza hüvely témában

Kedves érdező! A nemiszervek összepasszoló méretével számos csacska vélekedés terjed. Normál határokon belűl nem számít a méret. Gondolja el, hogy szülésnél a végtelenűl tágulékony hüvelyfal az Ön korában át tud engedni egy 36 centi kőrfogatú nagyobb magzatfejet is. Higyje el, még kevésbé bejáratott hüveky esetében is csak szeretetteli gyengédség és idő kérdése, hogy minden rendben menjen., Amit feltétlenül javasolok: eleinte használjon sikosító zselét, például, Dermolin nevűt, amit tubusban recept nélkül kiad bármely patika. Ebből aktus előtt mindössze babnyi zselét kenjen a hüvelybejárat köré, és meglátja, minden problémája, félelme eltűnik. A zselé színtelen, szagtalan, íztelen, szilikon tartalmú. Idővel nem lesz szükség már rá. Sok sikert!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2012. június 18.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mi lehet ez?
Kedves Doktor Úr! Ma vettem észre ezt a hüvelyemnél, nem tudom, hogy vajon valami kinövés e vagy a méhszájam van a hüvely bemenetemnél.: (3 éve szültem. Oda...
Nem érzem a párom
Amióta szültem 4 éve nem érzem a párom, mikor szeretkezünk. Évek óta csinálom a gátizom tornát, de nem segít. Olyan érzés, mintha a hüvelyem érzéketlen lenne...
Elocom krém
Kedves Doktornő! Húgycsőfájdalomra az urológusom Elocom krémet írt fel, azt mondta napi egyszer este kenjem be a húgycsőnyílás körül., Amikor elkezdtem, az...
Hüvelyi viszketés
Pár hónapja a hüvelyem és környéke viszketett, de ez elmúlt magától. Most ismét kezdődött már egy hete, de nem folyamatosan csak idöszakonként viszket. Ez...
Gumiallergia?
Jó napot! Problémám elég összetett. Próbálkoztunk a közösüléssel, de nem igazán sikerült a behatolás, mert elég szűk vagyok és fáj, ég és olyan, mintha...
Nőgyógyászati probléma, vagy másról...
Tisztelt Doktornő/Úr! Egy olyan problémával fordulok önhöz, amit nem neveznék betegségnek, de mindenképpen orvostól kérdezném meg, hogy mi lehet a...