Éjszakai kézzsibbadás

Tisztelt Doktornő! Néhány hete éjszakai kézzsibbadást tapasztalok. Azután jelent meg a panasz, hogy két alkalommal Raynaud-kór, -szindróma (?) tüneteit tapasztaltam. Az angiológiai vizsgálat szerint a vérkeringés a karjaimban jó. A zsibbadás főleg a bal kézfejben jelentkezik (hol néhány ujjban, hol a kézháton), bár egy-két alkalommal volt a jobban is, amikor "elnyomódott" fekvéskor. Mozgatásra hamar megszűnik. Ha figyelek rá, hogy kinyújtsam a kezemet alvás közben, akkor nem jelentkezik. A bal kézben napközben néha enyhe szurkálást is érzek. Kb. 20 évvel ezelőtt jelentkezett alagútszindróma a bal kézben, de ezt saját magam "diagnosztizáltam", amikor rájöttem, hogy mi okozta (egész nap az íróasztal szélén könyököltem). Akkor a zisbbadás a kisujjban kezdődött, majd a gyűrűsujj felé terjedt., Amint megszüntettem az okot, meg is szűnt a zsibbadás, csak akkor jön elő egyfajta görcsös állapot (mintha valami befelé húzná az ujjaimat a tenyerem belseje felé), ha az ujjaimmal erősen szorítani, tartani kell (pl. sziklamászás) . Véleménye szerint a zsibbadásnak ehhez van köze, vagy érdemes lenne kivizsgáltatni? Köszönettel

Dr. Vigh Éva válasza kézzsibbadás témában

Kedves Kérdező! Ha közvetlenül a Raynaud szindroma bvőrtünetei-fehéredés-majd kékülés fájdalom-jelenkezik a zsibbadás.az a jelenség része., De ez az érintett bőrterületeken szokott megjelenni. A kézhátot az u.n.orsó ideg látja él érzőidegekkel. Ez az ideg nagyon érzékeny összenyomatásra-ezért gyakran akár bénulás is jelentkezik ilyenkor-márha tartós a nyomás az idegen. Az ön által leirt alagut szindroma tipusosan könyökizületi eredetű-ez az un. ulnaris ideg összenyomatására utal. Ha nem sulyosak a tünetei én várnék. Nem hinném, hogy ilyen enyhe tünetek kimutathatók lennének ENG vizsgálattalEgyéb vizsgálat pedig nem ad érdemi információt.-pl képalkotók. Üdvözlettel: Dr. VÉ

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. január 23.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Perifériás ideglaesio, mi az?
Tisztelt Doktornő! Napi akár 30 ezer kézmozdulattal (erős szorítás/ütés) járó szalag melletti munkát végzek. Mindkét kezem, főként csuklótájon nagyon...
Tanácsadás
Jó napot kivánok! Azzal a problémával fordulok önnőkhöz, hogy kb. 4 hónapja a csuklómba nyomást érzek, az alkaromtól kezdve az ujjaim hegyéig lezsibad a...
Enyhén zsibbad a kezem
Azt szeretném kérdezni, hogy a hónaj és a mellem között fáj és enyhén zsibbad a kezem! Ez mitől lehet? Azt olvastam, hogy a rossz melltartó viseléstől is van...
Zsibbadnak az ujjaim mit tegyek?
Tisztelt doktornő! Elmúlt év nyár elején mindkét kezemen kezdtek zsibbadni a hüvelyk, mutató és gyűrűsujjam. majd egy hosszabb tünetmentes időszak után, kb....
Mindkét kéz zsibbadása
Kérem segitsen. Jelentős túlsúllyal rendelkezem, sajnos 100+ - os vagyok. Tavaly a terhessegem fele kornyeken kezdtek el zsibbadni a kezeim. Mindkét kezem...
Egy éve zsibbad a kezem éjszaka
Tisztelt Doktor Nő! Az alábbi problémával kapcsolatban szeretnék kérdezni Öntől: Már több, mint egy éve éjszakánként zsibbad, elérzéktelenedik a kézfejem...