Mozgásprobléma

Tisztelt Doktor Úr! Tavaly ősszel enyhe alagút szindróma alakult ki a bal karomban, amit a műszeres vizsgálat is alátámasztott. Mivel a vizsgálat is csak minimális idegkárosodást mutatott ki, illetve némi zsibbadást éreztem néha a kis és gyűrűs ujjamban, ezért műtetni nem akartam. Elmentem egy gyógytornászhoz, mivel úgy tudtam, és ebben a gyógytornász is megerősített, hogy ebben a fázisban még kezelhető mozgásterápiával is. Az illető szakembernél háromszor jártam. Alkalmazott tornát, tape-et, gumiszalagot, idegmasszázst. Az idegmasszázs alatt kitapintotta a gócpontokat, amik az elmondása szerint problémásak voltak, és addig tartotta nyomás alatt, amíg a fájdalom nem múlt el, mondván, hogy ezek így oldódnak fel. A harmadik alkalommal a felkarom külső oldalán úgy megnyomott egy ilyen pontot, illetve pályát, hogy azóta nem bírom mozgatni a kézfejemet és az ujjaimat sem normálisan. Rettenetesen fájt, ahogy nyomta, közben a kezem zsibbadt, és nyilalt bele a fájdalom,illetve azon a ponton is fájt, ahol nyomta. Az a pont a felkaromban azóta is érzékeny, de alapvetően nem érzem úgy magától. A hüvelykujjam állandóan zsibbad, a mutatóujjamat nagyjából rendben tudom mozgatni, viszont a többi ujjam görcsös. Felfelé irányultan ezeket a problémás ujjakat alig tudom mozgatni, a kézfejemet pedig csuklóból szintén nem tudom a vízszintesnél tovább emelni. Állandóan lefelé hajlik csuklóból, mert nem bírom megtartani sem, főleg ha valamit fognék vele. A gyógytornász konzultált a kollégáival, és egybehangzóan megállapították, hogy részlegesen sérült az ideg, de ez majd helyre jön. Ennek már három napja, és egyáltalán nem látszik javulás. A kérdésem az lenne, hogy várjak-e még a csodára, vagy menjek inkább a neurológiára? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Dr. Fehér Gergely válasza alagút szindróma témában

Kedves Kérdező!

A carpal tunnel szindróma felteszem, arról van szó a tünetek alapján) egy idegmegnyomódás miatt van, melyet az ideg felett futó szalag duzzanata, gyulladása okoz. Ennek kezelése a gyulladás, vizenyő (oedema) csökkentésén alapszik akár gyógyszeresen, akár műtéttel, bizonyos típusú (gyulladáscsökkentő) fizikoterápia szóba jöhet. Célszerű gondozó orvosának felkeresése, gyógytornászi diagnózist jelen esetben nem tartok kielégítőnek. Bővebben itt olvashat a témáról:

Üdvözlettel:

Dr. Fehér Gergely

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Fehér Gergely
Dr. Fehér Gergely Neurológus, vaszkularis neurológus (agyérbeteg-specialista)
Kérdés: 2021. január 31., 11:41 ;Megválaszolva: 2021. február 01., 08:54
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
Kéztő alagút szindróma
2016 május 4.én volt kéztő alagút szindróma műtétem a jobb kezemen. Azóta 3 munkahelyet vesztettem el így elég kétségbe esett vagyok 29 evésen....
alagút szindróma
Kedves Doktor Úr! Fél éve az üzemorvosom alagút szindrómát diagnosztizált nálam. A panaszom az volt, hogy a bal kézfejem a kisujjam felől...
Alagút szindróma
Párom 27 éves férfi, kézzsibbadásra panaszkodott, elmentünk orvoshoz, de átküldték ey másik korházba. Viszont oda csak nov. 9, -én mehetünk. Már...
Carpális alagút szindróma
Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! Engem október 6.-án fognak műteni carpális alagút szindrómával. Az a kérdésem, hogy műtét után mire kell...
Alagút szindróma
A párom 27 éves, fizikai munkát végez napi 15 órában.Éjjel 2-kor felébred, kézzsibbadásra panaszkodik, ami mostanra egészen a könyökéig terjed...