Ínszalag, és ugrócsont műtét utáni felépülés

1 éve volt egy csúnya boka ficamom, ami az MR vizsgálat szerint kül-és bel boka inszalag szakadással járt, valamint az ugró csontba is be kell pótolni a térdemből ki vett csontból. Az a kérdésem, hogy mire számíthatok?, Mennyi ideig tart a felépülés? És marad e vissza valami, tehát tudom majd használni a lábam, tehát teljes értékü lesz vagy csak használható? Előre is köszönöm a válaszát! üdvözlettel: Bóna Józsefné

Dr. Bogdán Aurél válasza bokaficam témában

A dokumentációk ismerete nélkül nem lehet pontos választ adni. A sérülés jellegétől, a pótlás helyétől, alkattól, műtéti eljárástól, stb függ a várható eredmény. Általánosságban elmondható, hogy általában fél-1 év alatt szoktak felépülni a sérültek és a legtöbb esetben jól használható lesz a végtag, de nem lesz olyan, mint előtte volt. A korábbi terhelést nem fogja elviselni, mindenképpen életmódbeli változásra lesz szükség. Pontos választ a kezelőorvosa tud adni Önnek!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 10.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Boka sérülés
Szép napot!, December 29.én leestem a lépcsőről, magam alá fordult a bokám. A balesetiben megröntgenezték, azt mondták, hogy felső bokaszalag sérült....
Bokapanaszok
Tisztelt Doktor Nő/Úr! (ikerfiaim vannak) Gábor fiam a 17. életévét szinte közvetlen karácsony után ünneplő fiamnak az elmúlt években a bokájával szenved. Az...
2 hónappal bokarándulás után
Tisztelt Címzett! 2 hónapja rosszul léptem a lépcsőn, és 2 lépcsőfok eséssel magam alá bicsaklott a bokám. Ekkor 15 hetes terhes voltam. 12 éves korom óta 8-9...
Bal bokaficam
2013 09 30 kificamitottam a bokamat, termeszetes az orvos röntgent majd "Magnetresonanztomographie"-t is vegeztek, 5 het betegszabadsag, es azutan ismet...
Mikor kezdhetek fitballozni és táncolni...
2012. 07 22-én bokaficamot szenvedtem. Az orvos szerint ez semmi, csak terheljem és néha jegeljem. Se gyógyszer, se krém se tanács! Egyetlen pozitívuma volt...
Bokafájdalom: , hogyan hozhatom rendbe?...
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Tavaly júniusban volt egy bal bokaficamom, a kórházban megröntgeneztek azt mondták nincs különösebb probléma, jegeljem, fokozatosan...