medialis plica eltávolítás műtét

Kedves Doktornő! Kedves Doktor Úr! Véleményét szeretném kérni térdpanaszommal kapcsolatban. 37 éves nő vagyok, 2000-ben arthroscopos lateralis release műtétem volt. Ezt követően panaszmentes voltam, majd 2008-ban ismét műtétre kerültem, medialis plica eltávolítás történt, illetve a lateralizált patella I. stádiumú chondromaláciáját és Baker cystát találtak. 2009. tavaszán ismételten jelentkezett a térdfájdalom, ekkor 3x hyaluronsav injekciót kaptam. Átmeneti javulás után 2010-ben újra orvoshoz fordultam, NSAI gyógyszert szedtem. Mindezek után a térdem jelenleg sem panaszmentes: elsősorban hosszú ülés után (de attól függetlenül is, visszatérően) feszülő érzésem van lateralisan. Járás közben alkalomszerűen kattog, hajlítás-rotálás során sokszor roppan a térdem, ami kissé fáj, és kifejezetten kellemetlen. Egy-egy ilyen roppanás után előfordul, hogy az ellenoldalhoz képest nem tudom teljesen kinyújtani a térdem, ami néhány hajlítás (és roppanás) után oldódik. Az UH a terhelési felszínek vékonyabb porcborításán kívül egyéb eltérést nem írt le. A korábbról ismert Baker cysta az UH szerint jelenleg nem látszik, én ennek ellenére érzem, hogy feszül néha a térdhajlatom. Most felmerült az ismételt arthroscopia szükségessége. Ebben szeretném véleményét kérni: Ön szerint mi lehet a probléma és valóban a műtét jelentheti a megoldást? Köszönettel Moha

Dr. Bogdán Aurél válasza térd témában

Vizsgálat nélkül nehéz pontos választ adni. A leírtak alapján az Ön térde elég beteg. Feltehetően valamilyen anatómiai-statikai ok állhat a panaszai háttérében, és e miatt egy átlagos igénybevétel során is jobban kopik az ízület, mint az átlag. Nem beszélve a sportolás hatásáról. Az új tünetei felvetik a gyűrűporc szakadásának lehetőségét, illetve a terhelési porc sérülését. Lehet egy MRI vizsgálatot végeztetni, de annak az előjegyzési ideje sajnos elég hosszú, így lehet, hogy érdemesebb egy ismételt ízületi tükrözés, mely akár a panaszok megoldódását is eredményezheti nem csak a diagnózist segíti.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. április 03., 15:02 ;Megválaszolva: 2011. április 05., 09:03
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Térdprobléma
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! 38 éves nő vagyok. December eleje óta térdfájdalmam van, illetve idegentest érzésem. Voltam emiatt rtg-en (semmit...
Térdműtét - kérdés
Tisztelt Doktornő /Doktor Úr! Segítségét kérném az alábbiakban. Másfél éve részleges térdkalácsficamom volt. Instabillá vált a térdem...
Chondrofiller információ...
Térdproblémám orvoslásához artroszkópiás térd műtét lenne szükséges (közel három éve már volt egy meniscus műtétem, de sajnos ismét...
Kihez forduljak?
Tisztelt Címzett! Néhány hete erős fájdalmat, olykor feszítő érzést érzek a térdemben. Mintha egy gumival szorítanák össze. Voltam röntgenen...
Nem késő?
Tisztelt Doktor úr! Három hete történt a baleset! Diagnózis : S8340 Laesió LC1 gen. 1.S S8350 Laesio LCA gen.1.S. X59HO k.m.n. Tényezők által...