Évek óta tartó hát fájás

Üdvözlöm! Le rövidítve: A csontkovácsom és a masszőröm szerint a stressz miatt lehetett 3 éve egy fél évig tartó durva gyulladás a bal lapockám területén, konkrétan non stop elviselhetetlen fájdalom. 2 Hetente járok azóta is masszőrhöz, de van, hogy csontkovácshoz is havonta/ 4 havonta. Azóta is folyamatosan tompán fáj, néha el múlik kis időre, néha át megy jobb oldalra, viszont 1 hónapja észre vettem, hogy a bal kezemen fáj a kézfej vagy a középső ujjam is vele. Ez sem mindig velejárója, de előfordul, először az építkezés alatt felgyülemlett stressz után jött ez ki, embertelen fájdalom és még egy ebédet sem tudtam végig ülni. a csontkovácsom akkor ismertem meg, azt mondta, hogy szerinte nyák tömlő gyulladás, alá nyúlt a lapockámnak, nem tudom mit csinált, de a könnyem is kijött és fél év után azt mondta, hogy Tomi. 3 hét és el múlik. 25 nap el teltével enyhült és fel ugrottam egy húzóckodóra, akkor roppant egyet és meg szűnt. Most évek el teltével is elő jön pulzálóan fáj vagy folyamatosan mikor milyen kedve van. 2-szer úgy jött elő, hogy Hajduszoboszlón gőzkamráztam, 2 külön évben, annyira nem tudtam mozdítani a fejem, hogy az autóba be kellett legózni engem. most ha lehajtom a fejem ugyan azt érzem csak nem akkora fájdalommal. Ha már nem bírom, sirdalud és algoflex dolot beveszek és alszok, mint a bunda. Ezt anno írták fel még. Vagy épp flector tapasz. Ha valaki tudna segíteni, nagyon hálás lennék, MEGFIZETNÉM! Mert 27 éves korom óta ezzel szenvedni, egyszerűen hihetetlen. Arra volt jó, hogy a fájdalom küszöböm nagyon magas legyen. el tört a könyököm 2 helyen az is nagyon fájt, de mondtam a dokinak, hogy ez konkrétan, deszert mértékű fájdalom a háthoz viszonyítva. Elnézést, hogy hosszúra sikeredett, de próbáltam a lényegesebb dolgokat le írni. Köszönettel Tamás (30)

Dr. Puskás Réka válasza lapockatáji fájdalom témában

Kedves Kérdező! A panaszai alapján nyaki vagy felső háti gerincproblémája van, kisugárzó fájdalmakkal. Sajnos interneten nem lehet gyógyítani, így nem tudom konkrétan megmondani, hogy mit csináljon. Mindenképpen javasolnám a kivizsgálást, orvosi vizsgálatot, képalkotó vizsgálatokat a szakma szabályai szerint. Ha ez megvan, és létszik, hogy mivel áll szemben, megfelelő tablettás vagy injekciós gyulladáscsökkentő kezelés vagy a betegségnek megfelelő más kezelést javaslunk. Ilyen hosszú idő után már mindenképpen szüksége van orvosi segítségre is. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. július 01.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Hátfájás a jobb lapocka alatt
Fáj a jobb lapockám alatt valami, ha mozgok. Nem ilyen egyszerűen írható le, hanem csak akkor fáj, ha hosszabb szünet után elkezdek gyúrni (tornázni,...
Állandó a hátamban, nyakamban,...
Üdvözlöm a nevem Gombos Enikő. 1968-ban születtem, 53 éves nő vagyok, egy nagylány édesanyja. 165 cm magas és 63 kiló vagyok. Igyekszem tartani az egészséges...
Lapocka és vállfájdalom
Tisztelt Doktornő! Párom már fél éve szenved az alábbi panaszokkal: Jobb váll fájdalma jobb lapockából kiindulva, a fájdalom során a jobb tricepsz befeszül,...
Háti gerinc vizsgálat
Tisztelt Doktor úr! Segítségét kérném az alábbi MR diagnózis értelmezésében: Spondylosis thoracalis (középső háti szakaszon túlsúlyú spondylosis látszik.)...
Miért sugároz ki?
T. Doktor Úr! Azt vettem észre, ha szilárd ételt eszem s nyelem le, akkor a jobb lapockám fölött égő kis fájdalommal járó érzés tapasztalható, de a jobb...
Csontritkulás gyógyszer
Tisztelt doktornő! Szeretném megkérdezni, hogy tudna-e olyan növényi alapú vagy természetesebb összetevőkből álló gyógyszert javasolni csontritkulásra, amit...