Bokasérülés: Mit jelent?

Tisztelt válaszadó! Tiszteletem minden orvosnak, válaszolónak. Jómagam a 40-es éveim közepén járok. Hat gyermekem van, akik közül a legkisebbik versenyszinten focizik. Sajnos április 20-án egy sportedzésen kiment a bokája, amit először nem észlelt, majd ahogy haladt előre az edzés – elmondása szerint – úgy kezdte el egyre jobban „érezni a bokáját”. A következő három napban is ment iskolába, de egyre jobban sántikált, így az edzéseket egész héten kihagyta. Miután hétfőn is azt tapasztaltam, hogy még nagyon sántít a gyerek, iskola helyett háziorvoshoz. A doktornő először bokarándulást, bokaficamra gyanakodott. Beutalót adott RTG-re és UH-ra. Az RTG-re végül már kedden délelőtt, míg UH-ra pedig csütörtökön délután került sor. A lelet szerint distorsio talocruralis cum laesio Rupt. lig. TFA l. d. – Jelenleg gipszsín van a lábán, amit május 7-én vesznek le. Mit jelent a lelet? Mi várható azután, hogy a gipszsínt leveszik a lábáról? Számítani kell-e további rögzítésre? A fiam 12 éves lesz ősszel és jelenleg 5. osztályos – mehet majd suliba május 10-től vagy csak valamikor később? Sajnos mi olyan utcába lakunk, amely nincs teljes egészében leaszfaltozva (csak kb. 7-800 m a főúttól) és járda sincs mindenhol (nem sokkal tovább van, mint az aszfaltozott úttest befejeződik. A buszjáratok kb. fele alacsony padlós (főleg az iskolaidőszakban a reggel 6: 30-9: 00 óra közötti mentesítő járatok túlnyomórésze nem az). Mikor mehet újra edzésre? Testmagasság: 174 cm; testsúly: 65 kg; (2021. május 1.) A megtisztelő válaszát előre is köszönöm! egy édesanya

Dr. Árki Ildikó válasza boka témában

Tisztelt Kérdező! A lelet: jobb oldali boka rándulása, szalagszakadás. A kezelésről és a további kérdésekről pontos, személyre szabott választ a fiát kezelő traumatológus tud adni Önnek vizsgálat illetve kontroll vizsgálatok után. Általánosságban elmondható, hogy a konzervatív terápia a bokaízület nyugalomba helyezése, azaz először gipszsín rögzítés, majd járógipsz felhelyezése történik. Általában 6 hét a rögzítés ideje. Gipszlevétel után bokarögzítő viselhető. Gyógytorna időtartama 2-4 hét általában. Edzésre gyógyulást követően, illetve a kezelő orvos javaslata szerint mehet majd.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 06.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Boka fájdalom
Tisztelt doktor Úr/Nő! Az elmúlt évben jelentkezett enyhe boka fájdalom sportoláskor, ami mostanára odáig fajult, hogy néha séta közben is szúró fájdalmat...
Boka fájdalom
Fiam triatlonozik, ami napi 2-3 óra aktív sporttal jár.kb. 2 éve tavasztól őszig fáj a bokája, hosszabb pihentetés után is!, Amikor jól van mindig az elsők...
Csámpás láb, sportja?
t Doktornő/úr! Kislányom 8 éves, befelé dől a bokája, csámpás lábfeje, térdei össze érnek. Jártunk ortopédián többször (legutóbb 2 éve), ahol lábtornát...
Lábammal van valami
Üdv WebDoki! Ma vettem észre, hogy a jobb bokám felett egy kicsivel, van egy "lyuk". Kb. 1 cm átmérőjű, és 3-4 mm-t be lehet nyomni. Nem fáj, nem érzékeny...
Mennyire gyorsan fognak kopni a...
Tisztelt doktor Ur, Koszonom a valaszt., Mennyire nagy annak a kockazata, hogy a kor elorehaladtaval tovabb kopnak az izuletek illetve kevesbe meszes lesz a...
Boka
Tisztelt Ortopédus! A kisfiam lába aggaszt nagyon. Születése óta befelé bukik a lába, szinte a talp belső élén jár. Gyógycipőket használtunk, aminek a belső...