Keresztcsont fájdalom

Tisztelt Doktor Úr! Kamasz lányomnak fáj a, dereka egy pár hete (mint ahogy ma megtudtam, a keresztcsontja), főként ha fel kell emelkedjen egy székről, meg ülés közben, nyomkodásra nem. A gyereksebészeten röntgenre küldtek, ami bezárt mire oda jutottunk. Csak annyit mondott az orvos, hogy vagy nyitott gerinc vagy nem tudom mi (latinul mondta), de mindenképpen gyermekortopédiai szakvizsgálat javasolt, és neurológus, ő nem kompetens. A röntgenre küldő lapra az volt írva, hogy "kóros csontszerkezet? ". Nyílván megcsináltatjuk a röntgent, de azzal előbb a gyerekorvoshoz kell menjünk, majd ő ad beutalót a gyerekkórházba, és ez még hetekig elhúzódhat. Kérem szépen, a doktor úr véleményét, hogy ha nyitott gerinc, azzal mit lehet csinálni? Illetve, mi lehet a másik variáció? A kóros csontszerkezet, az daganat? Tisztelettel várom válaszát.

Dr. Bogdán Aurél válasza gerincpanasz témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. A Kóros csontszerkezet az minden fajta, a csont normális szerkezetét érintő elváltozást magában foglal (meszesedés, gyulladás, kopás, ritkulás. növekedési zavar és igen kis százalékban daganat). Az Ön lánya esetében sokkal inkább a nyitott gerinc, gerincferdülés, csigolya összecsontosodás állhat a panaszok hátterében. Én azt javaslom, hogy gyermekortopédiai szakrendelésre menjenek egyből, a háziorvostól kérjenek beutalót és ott kaphatnak leghamarabb pontos diagnózist és megfelelő kezelést. Addig is lehetőség szerint ússzon sokat, végezzen gerinctornát 8törzskörzés, törzshajlítás, homorítás, bukfenc).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 06.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Gerincpanasz
Tisztelt Doktornő/Úr! 4-5 éve vannak gerincpanaszaim, főleg terheléskor. Néha előfordul, hogy a bal lábam zsibbad, olyankor nehezkes a járás. Fekvés utan nehéz...
Gerinc MR vizsgálat
A következő MR leletem készült. Sportolok-futok, tornázom gerinckímélően mindennap. A következő lelet kapcsán mi várható. Mozoghatok-e egyáltalán a jövőben....
Csontritkulás és gerincsérv...
tisztelt doktornő/úr.azt szeretném megtudni, hogy édesanyámnál gerincsérvet állapítottak meg.volt ct vizsgálaton és ott elmondták, hogy ami a gerinccel...
Váll MR diagnózis, AC arthrosis
Tisztelt Doktor Nő! Azért írok Önnek, mert már hónapok óta húzódik a problémám a vállammal és az ortopéd orvos válaszát nem érzem teljesnek. Kondizás közben...
Porckorong migráció
Kedves Doktornő! Szeretnék segítséget kérni az alábbi MR lelet értelmezésben. Jelenleg panaszmentes vagyok. A 17 mmes migráció az kiszakadást jelent? Műtéti...
MRI lelet értelmezése.
Kedves Doktornő! Kérem szíves segítségét az egy hete végzett lumbális gerinc MR. vizsgálati lelet laikus számára történő értelmezésére. - A lumbalis lordosis...