Kulcscsont törés után

Üdv! Jelenleg 2 hét telt el a kulcscsont műtétem óta (TEN van a csontüregben), az első hétben, a varratszedésig fel volt kötve a kezem, azóta, már szabadon van és mozgatom. A doktor úr, azt mondta, mind a műtét után és a varratszedés után is, hogy fájdalomig mozgatható a kezem. Kérdésem: Elég ennyi idő a gyógyuláshoz és bátran mozgathatom, akár a fejem fölé is, ha tudom? /Júl. 14-n lesz az újabb kontroll, azt mondta a doktor úr, hogy eddig az időpontig el kellene jutni addig, hogy a karomat a vízszintesig fel tudom emelni, de ez már most is megy, de nem merem nagyon mozgatni/ Mik a megengedett irányok? Biztosan nem mozdul el és nem lesz nagyobb baja?, Mennyire terhelhető? /Nap közben nem fáj, estére néha szokott, ill. néha szúró fájdalmat érzek a vállam irányába, ez olyankor múlik el ha kicsit körkörösen megmozgatom, mintha kiugrana a helyéről és vissza kell találnia:) / Előre is köszönöm válaszát! Üdv,

Dr. Bogdán Aurél válasza kulcscsonttörés témában

Vizsgálat nélkül és a röntgen felvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. A Mi gyakorlatunkban a TEN szintézis után 2-3 hétig szoktunk rögzítést alkalmazni, majd ezt követően fokozatos torna és a teljes mozgás és terhelés elérése a 6. hét után javasolt. A törés gyógyulása kb fél év, ekkor szoktuk a TEN-t is eltávolítani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 29.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mikor javasolt a gyógytorna...
10 napja kulcscsonttörést szenvedtem el, bal oldalon középtájt két helyen eltört és kitört egy darab, hátizsák rögzítő kötést kaptam, majd rá 5 napra...
Gyógytorna kulcscsonttörés műtétje után
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 4 héttel ezelőtt eltört a kulcscsontom, amit műtöttek, egy ten-szög behelyezésével. Egy hét után a kontrollon azt mondták, hogy...
KULCSCSONTTÖRÉS
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Egy hónapja kerékpáros baleset ért, melynek során elmozdulással járó bal oldali darabos kulcscsonttörést szenvedtem. Műtét: Fedett...
Kulcscsonttörés
Üdvözlöm! 2 hete biciklivel estem, darabos kulcscsonttörésem lett, Bandázzsal lett hátrafele rögzítve. Ha minden rendben van a gyógyulással, mikor állhatok...
Kulcscsont törés mennyire kell szorosra...
Tisztelt Doktor ÚR/NŐ! 23án snowboard balesetben eltörtem a jobb kulcscsontomat. Az ausztriai doktor megröntgenezett, majd egy hátizsák szerű hevederrel...
Kulcscsont törés
Kedves Doktot úr/nő! 17-én szombaton focizás közben eltört a kulcscsontom. Bementem a kórházba ahol megröntgeneztek majd kaptam egy 8-as kötést utána még egy...