Gerincsérv műtét utáni panaszok

Férjemet június közepén műtötték gerincsérvre. Kettőt távolítottak el, az egyik még egyben volt, a másik már kifakadt. Ezen kívül azt mondta az operáló orvosunk, hogy van még egy, amit nem tud operálni. Műtét után egyenes tartással tudott járni, 4 hétig járt gyógytornára. Azóta egyre rosszabb a helyzet. Medencéjét oldalra helyezve tartja magát (erre azt mondta az orvosunk, hogy normális), valamint nagyon fáj a jobb lába a fenekétől lefelé és a forgócsontnál. Csináltak vérképet, ami gyulladást mutatott, erre szedett pár doboz Dalacin-t., Amikor újra elszedte, ismét vérképet csináltak, ami azt mutatta, hogy már nincs gyulladás. Ez volt szeptember elején, akkor azt mondta az orvosunk, minden rendben, dolgozhat, de nem tudja, miért fájhat neki a lába, ezért előjegyzett MR vizsgálatra, amire október végén kell mennünk. Azóta dolgozgat, jön megy, de ha egy kicsit megpihen, utána kínszenvedés az elindulás. Van úgy, hogy meg kell állnia, mert nem tud továbbmenni, nem tudja tenni a lábát. Amíg én öt másodperc alatt megteszek egy távot, az neki minimum egy perc. Egyszerűen nem bír lépni és nagyon nagy fájdalma van. Mitől lehet ez? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Puskás Réka válasza porckorongsérv témában

Kedves Kérdező! Sajnos, több oka is lehet a férje panaszának, a porckorong sérvekkel vagy a gyulladással kapcsolatosan, de valószínűleg ott a műtéti területben történt valami hiba. Az MRI vizsgálat feltétlen szükséges, addig nem lehet mondani semmit, azon valószínűleg látszani fog, hogy mi a baj. Kímélje magát a férje, nyilván szed gyulladáscsökkentőt, ezt folytassa és ellenőrizzék a vérképet. Gerinctámasztó fűző segíthet a járásban. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 16.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mi a véleménye
Tisztelt Doktornő/úr Hétszeri gerincműtét után vagyok. Most voltam mr. vizsgálaton, a következőt írták. A th X-XI discuson 6x3mm hernia a gerincvelőt...
Nyaki gerincsérv, bénulás
Tisztelt Doktornő! Édesapámmal kapcsolatban keresem fel Önt, mivel nemrég egy elég súlyos nyaki, illetve lágyéki gerincsérvet állapítottak meg nála. A...
Mennyi ideig tart még?
Tisztelt Doktornő! 22 éve ülőmunkát végzek, de mivel alapból mozgáskedvelő vagyok, munka mellett folyamatosan tornáztam. (balett, művészi torna, pilátes...
Lábzsibbadás
Pár hónapja férjem bal lábam zsibbad, mely általában mozgára jön elő. A háziorvos javaslatára elment gerinc MR-re. Az MR eredménye az alábbi: A csigolyák...
MR-vizsgálat eredmény/válsz
Tisztelt doktornő. Köszönöm válaszát. Azért írtam ide mert az idegsebész akinél voltam ő azt mondta nincs sérv és ennyi, hazaküldött. A háziorvosom meg azt...
Van-e teendőm?
Tisztelt doktornő! Gyakori erős deréktáji fájdalom miatt készült rtg leletem: "Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel: a lumbalis gerincen és a thoracalis...