Műtét segít?

Tisztelt doktor úr/nő! Több, mint másfél éve küzdök sarokfájdalommal, amely abból adódott, hogy sok éven át atletizáltam, azon belül pedig rövidtávfutó voltam. Tavaly novemberben hagytam abba, amikor már végképp nem bírtam tovább. Először az orvos achilles tendinitist állapított meg, majd később mivel a tüneteim nem javultak elküldött MR-re, ahol kiderült h sarok bursitisem van. Nem szteroid krémekkel kezeltem, rengeteg krémet kipróbáltam már, talpbetétet viseltem, lézer terápiára jártam, jegeltem, nyújtógyakorlatokat végeztem, gyógyszert szedtem (Condrosulf), eddig pihentettem is, majd nyáron munkába álltam, ami igen megterhelő volt fizikailag, ott ismételten fájni kezdett és lüktetni, alig tudok sétálni, állni, de ülés közben is fáj már. Feladtam és úgy érzem rajtam már csak a műtét segíthet, a helyzetet még csak rosszabbítja, hogy mindkét lábamban sarok bursitis van, már lassan két éve szenvedek vele. Ön szerint mi lenne a megoldás?, Mennyi ideig tartana mire felépülnék, ha műtétre kerül sor? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Bogdán Aurél válasza sarokfájdalom témában

Vizsgálat nélkül nehéz megfelelő választ adni. Ha panaszait tényleg a sarokcsont táji bursa gyulladása okozza, akkor injekciós kezelés és a műtét lehet a megoldás. A műtét után általában 2-3 hét a felépülés. Pontosabb válaszért keressen fel egy ortopédiai szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. július 04.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Sarokfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Bal lábam sarokcsontján a bokaizület alatt egy kb 10 Ft -osnyi terület égetően fáj. Járás közben, de főleg lépcsőn lefelé menni fájdalmas....
Fáj a sarkam, annak ellenére, hogy a...
6 hete eltört a sípcsontom, elmozdulásos, tehát műtötték. Már rá szabad álljak, de pokolian fáj a sarkam mikor megteszem, mintha kést szúrnának belé. Tehát...
Sarok fájás
Tisztelt Webbeteg! Sarok fájásom közel 10 éve kezdődött. Eleinte még csak a reggeli órákban volt. Most már ha csak egy kicsit is megpihen akkor már fájdalmas a...
Mit tegyek
november ota fáj a sarkam mai rtg asarokcsont talpi felszinén kis tövis alaku exostosis a dorsalis felszinén az achilles in tapadásának helyén nagyobb meszes...
Sarok fájdalom
Tisztelt szerk Kérdésem a következő. 3-4 hete beütöttem a sarkamat, akkor azt hittem majd magátol elmúlik, de nem múlt el. Ha nem terhelem akkor nem fáj...
Talpfájás
Tisztelt Dr. Úr vagy Dr. Nő Az elmúlt hetekben minden ok nélkül a jobb talpam a sarok talp része (kb talp középen) elkezdett fáj Főleg akkor érzem ha...