Tejláz?

Tisztelt Dr.Úr/Nő!

Én egy 2 hónapos gyönyörű és szépen fejlődő kislány édesanyja vagyok. 3 napja éjjel, fejés után nagyon elkezdett fájni a lefejt mellem. Fejés után fél órával már rázott a hideg, nagyon rosszul lettem. Kb. 2 óráig tarott a hidegrázás, mire el tudtam aludni. Reggelre már végtagfájdalmak és fejfájás is társult a sorba és a fájós mellemen piros folt keletkezett.. Az érdelekne, hogy ez a tejláz? És, hogy most van esetleg tennivalóm vele, mert azóta, kb. 1 napja semmi bajom, viszont úgy érzékelem, hogy a tejem, mintha el akarna menni! Ez elég szörnyű lenne, eddig sok tejem volt és még ugye szükség is lenne rá egy darabig. Most mit tegyek? Elmenjek orvoshoz így is, hogy már semmi bajom? Előre is köszönöm! Egy aggódó anyuka.

Dr. Csuth Ágnes válasza emlőgyulladás témában

Kedves Anyuka! A tünetei alapján felvetődik emlőgyulladás lehetősége, minél előbb keresse fel háziorvosát, ezt a gyulladást kezelni kell. Ha a tej tiszta, nem gennyes, akkor szoptathat, illetve amennyiben emlőgyulladásról van szó, léteznek olyan antibiotikumok és gyulladáscsökkentők, melyek mellett szintén lehetséges a szoptatás.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek

Folyamatos mellgyulladás
Kedves Doktornő! 34 éves nő vagyok, 5 hetes a kisfiam, (inszeminációval fogant, természetes úton született). A mellem 4 hete szinte folyamatos gyulladásban...
Emlőgyulladás?
Tisztelt Doktornő/Úr! Három napja bal mellbimbóm felett a bőröm picit piros lett és egy kicsit duzadtabb, keményebb tapintású is. Van egy kisebb emlőcisztám...
Mell vizsgálata
Azt szeretném kérdezni, hogy a feleségemnek egy hónapja van a mellbimbó körül apró csomok és az fáj neki. Nem váladékozik. Lehetséges, hogy csak szörtüsző...
Fájdalmas csomó a mellben
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja van a jobb mellem szívhez közeli alsó részében egy félkemény csomó. Igazából ha megnyomom, mintha széttudnám nyomni és eltudom...
Fibroadenoma szövettan
Tisztelt Doktornő! Emlő ultrahang vizsgálaton az orvos egy 14x6x10 mm-es fibroadenómát talált. Core biopszia történt. Most kaptam kézhez a szövettani leletet,...
Mellrák lehetséges e
Údvözlöm! az elmúlt 26 hónapban 3.szor vettem részt mammográfiai és uh vizsgálaton. Mindig felfedeztem csomót a mellemben. A szűrés eredménye R2U2.Legutóbb 8...