Vérnyomás magas

Tavaly és tavaly előtt is voltam kardiológián, tavaly előtt azért, mert az okosórám szerint alvás közben van hogy 35 ös a pulzusom -egyébként a holter szerint is volt ilyen átalgaban alváskor 40-45 körüli - a napközbeni átlag 55-60 között van és mivel nem vagyok élsportoló és annak ellenére , hogy rendszeresen mozgok nem érzem magam különösebben fittnek (futok, biciklizek , abban az időben félmaratonra készültem) így hát kíváncsi voltam, hogy nem e valamilyen betegség vagy elváltozás okozza. A családban mindkét szülőnek vannak kardiológiai problémái , egyiküknek magasvérnyomás másikunknak pitvarfibrilliáció ezért van is bennem egy általános szorongás ,hogy valamelyik ne adj isten mindkettő nálam is kialakulhat. a terheléses ekg és a 24 órás holter eredménye negatív lett. Az orvosnál mért vérnyomásom gyakran 160-180 között van szapora pulzussal együtt, mostanában már otthon sincs ez másképp ha meglátom a vérnyomásmérőt érzem hogy az amúgy lassú 50-55 körüli pulzusom felugrik hirtelen 80-100 közé néha a felé is csak ott utána ha rámérek megint akkor pár perc után normalizálódik és lemegy 130 alá. de már mérni sem merem, gyógytornásznak is mondtam inkább ne mérje, ő is mért vagy 180 at az első alakalommal mikor ott voltam. Egyszerűen nem tudom mit lehetne ezzel kezdeni... voltam tavaly szívultrahangon és enyhe bal kamra megnagyobbodást láttak rajt ezért meg a rendelőben mért magas értékek miatt volt 24 órás abpm is, de az ABPM szerint 120 / 80 volt az átlag vérnyomásom, úgy hogy a rendelőben a próba mérés alatt 167 / 90 volt... az orvos azt írta a píporomra, kerüljem az orvosokat: ). De valamiért mégis az az érzés van bennem, hogy mi van ha egyszer magas vérnyomás beteg leszek mégis, akkor kezelni se tudnak majd normálisan mert az alap pulzusom nagyon alacsony... most azt sem tudom mérjem e ne mérjem, vagy menjek el évente kardiológushoz meg abpm -re, nem igazán tudom mi lenne a jó... esetleg érdemes lenne e a nagyfokú szorongás miatt felkeresni egy pszichológust/pszichiátert? Milyen gyakran érdemes ellenőriztetni ,hogy a bal kamra hipertrófia milyen állapotban van? évente? azt gondolom / érzem én is, hogy ha mindennap ezen kattogok az sokat segíteni nem fog...

Dr. Molnár Dóra válasza alacsony pulzus témában

Kedves Kérdező!

A pulzusszám pontos analízisére 24 órás EKG monitorozás - Holter- vizsgálat javasolt. Ez vérnyomást nem mér, viszont folyamatos EKG-t készít. Nemcsak a pulzus szám, hanem a háttérben álló szívritmus is megszabja a további teendőket. Amennyiben magas vérnyomás miatt majd egyszer gyógyszert kell szedni, ne aggódjon, fognak megfelelőt találni, nem mindegyik csökkenti a pulzust. Bár nem élsportoló, de úgy tűnik rendszeresen fut, ez is lehet az átlagnál alacsonyabb pulzus hátterében. A bal kamra fal vastagságát, érdemes egy év múlva megnézetni, ha nem változik, akkor elegendő néhány évente ellenőrizni panaszmentesség esetén. A szorongás miatt mindenképpen érdemes felkeresni egy pszichológust, mert az egész közérzetén sokat javítana, ha helyén kezelné a problémát. Az mindenképpen jó jel, hogy felismerte ezt is.

További rendszeres közepes fizikai aktivitás, lényeges teljesítménykényszer nélkül(!) , hasznos a hosszútávú fizikai és mentális egészség megőrzése érdekében. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2022. április 23., 15:24; Megválaszolva: 2022. április 24., 09:49
Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)
Mit tegyek?
Tisztelt Dr.Nő/ Úr! Két éve szedem a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket. A vérnyomásom mostanra beállt127/79 a pulzusom 52. Az elmúlt héten...
Magas vérnyomás
Kedves Doktor Nő! Nagyfiam miatt aggódom,aki most 20 éves. Serdülő korától észleltünk nála emelkedettebb vérnyomást, e miatt gyerekkardiológián...
Magas pulzus szoptatás alatt
Kedves Doktornő! Lassan hat hónapja hogy született a kisfiam, jelenleg is szoptatok..Terhesség alatt dopegytet és betalocot szedtem, amit persze most is...
Nátrium hiány
Tisztelt Doktornő! Két kérdésem lenne: 1. Nátrium hiányom van (100 mmol/l) , pedig elég sósan étkezem. 2 féle vérnyomáscsökkentőt szedek...
Magas vérnyomás helyre jön szülés...
Kedves Doktornő! Négy hónapja szültem, már terhesség előtt kB tíz éve vérnyomáscsökkentőt szedtem coviogalt 10 mg napi egy szem, aztán terhesen...