Fokozott Interstitialis Rajzolat

Tisztelt Doktornő, Körülbelül 6 héttel ezelőtt gégefájdalmaim voltak, ami addig fokozódott, hogy a beszéd is nehezemre esett. A pandemias helyzetre való tekintettel telefonon egyeztettem a hátiorvosommal, aki hagnszálgyulladásra gyanakodott és írt fel antibiotikumot. A tünetek enyhültek, de el nem múltak el. Továbbra is megmaradt a fájdalom főleg beszéd esetén. Ezidőben 2x csináltam COVID gyorstesztet, az eredmény negatív volt. Néhány hete a hátam is elkezdett fájni sok beszéd esetén. Mivel 3 héttel ezelőtt megkaptam az AstraZeneca 1. oltását, bátrabban mozogtam. (Az otástól egyébként 1 napig nagyon beteg voltam) Másfél hete voltam gégetükrözésen 2 orvosnál is. Az egyik enyhe gégegyulladást állapított meg, a másik csak gégeszárazságot látott. Mivel nyugtalanított a hátfájás a mai napon elmentem tüdőszűrésre. A következő lett az eredmény: "A rekesz szabályos helyzetű, sima szélű. A lateriális sinusok szabadok. A tüdőkben parenchymás árnyék nem látható. A jobb oldalon a rekesz fölött csecsemőtenyérnyi területen fokozott az interstitiális rajzolat. Közepesen vérbő hilusok. A szív nem nagyobb. Az aorta közepesen tág." Krónikus betegségem nincs. Magánkilinikán sajnos nem fogadtak a COVID helyzet miatt. Valószínűleg negatív PCR tesztet kell produkálnom. A kérdésem a következő lenne: 1. Kell-e aggódnom az eredmény miatt. 2. Milyen további lépéseket/vizsgálatokat javasol? Köszönettel,

Dr. Hangonyi Csilla válasza hátfájás témában

Kedves Kérdező! A mellkas röntgenen leírt fokozott rajzolat lehet egy hörghurut következménye, de az is lehetséges, hogy régebb óta fennálló, nem kóros eltérés. Jelenleg tüdőgyógyászati tennivaló ezzel nincs. A COVID gyorsteszt, csak a fertőzést követő rövid ideig pozitív, de negatív gyorsteszt még nem zárja ki a megfertőződést. PCR tesztet 6 héttel ezelőtt kezdődő panaszok miatt nincs értelme csinálni. Tünetei alapján úgy gondolom nincs oka aggodalomra. Hátfájást okozhat a relatív mozgásszegény életmód, stressz is. Torokfájás hátterében gyomorsav túltermelés is lehet. Próbáljon meg nyákoldót, és vitaminokat szedni, gyomor égés esetén esténként savcsökkentő is megpróbálható.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. április 06.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Hátba nyílaló fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 46éves 175cm magas és 76kgis férfi vagyok. Sportos alkat vagyok, hetente 3* szoktam edzeni ha időm engedi. A problémám az lenne, hogy egy...
Gerincfájdalom egy pontban
Tisztelt DoktorNő! 24 éves fiú vagyok, és 3.5 hónapja a gerincem egy pontján, függőleges irányban középen, merőleges irányban a középvonaltól picit balra...
Ez normális hogy még érzek görcsös...
Tisztelt Doktornő Előző hét vasárnap kezdődtek a tüneteim. Reggel munkába menet vonatról leszállva éreztem egy enyhe húzódást fájdalom félét a jobb hátamon a...
Hátszúrás kondi, séta után
Tisztelt Doktor Nő! Megszeretném kérdezni, hogy mitől lehet a ritkán előforduló hátközép szúrás , vagy valamikor csak alul a, derekamnál fáj (szúr). Kicsit...
Gerinc fájdalom
Tisztelt Cím! Szeretném, ha leleteimet megnéznék és elmondanák véleményüket. Kérdésem, hogy mit lehet tenni, hogy gerinc ill hát fájdalmaim megszűnjenek....
Hát-, fej-, mellkas fájdalom
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Egy pár hete éreztem először szúró fájdalmat a bal lapockám mellett a lapocka és a gerinc között. Ez nem tart tovább pár...