Gerincfájdalom egy pontban

Tisztelt DoktorNő! 24 éves fiú vagyok, és 3.5 hónapja a gerincem egy pontján, függőleges irányban középen, merőleges irányban a középvonaltól picit balra fájdalom kezdett jelentkezni. Nem folyamatosan áll fenn, hanem néha mozdulat hatására jön elő. Fél, illetve 1 hónappal a fájdalom megjelenése utána elmentem egy magán felső gerinc MRI-re, majd egy lumbális gerinc MRI-re. Azt eddig is tudtam, hogy a legalsó csigolyák környékén kezdődő sérvem van, de a fájdalom most ugye nem ott van. Ezen kívül azonban mindkét eredménye negatív lett. Csatolom a leletek eredményeit. A taglalt vizsgálatok elvégzése óta ritkábban jelentkezik, de nem múlt el. Azonban, van, hogy szinte egy hétig nem is érzem egyáltalán, viszont van, hogy határozottan érzem. Mindig ugyanazon a ponton. Most éppen picit, szinte tűszúrásszerűnek érzem ha mondjuk nekidőlök valaminek. Máskor ennél erősebben érzem. A kérdésem az lenne, ezek tükrében mi okozhatja ezt? Nyilván nem konkrét dologra utalok így látatlanba, inkább csak arra lennék kíváncsi, mennyire kell sietnem ezzel reumatológushoz? Fennáll a vizsgálat eredményeke fényében még súlyos betegség a háttérben (akár daganat) vagy "csak" például becsípődéstől, húzódástól, stb. kell tartanom? Illetve van-e egyéb vizsgálat, amit Ön javasolna? Eléggé meg vagyok ijedve mi okozhatja, nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget.

Dr. Puskás Réka válasza hátfájás témában

Kedves Kérdező! A panaszát valószínűleg egy kis helyi izomgörcs vagy becsípődés okozza. Ez nem látszik képalkotó vizsgálattal. Nem kell különösebben sietnie orvoshoz. A, deréktáji MR vizsgálaton egy porckorong károsodását és kiboltosulását már leírták, ami az ön korában nem természetes, általában egyoldalú terhelésre, ülő életmódra utal. Megijednie nem kell, nem lesz beteg!, De ha nem változtat az életmódján és a terhelés mennyiségén/minőségén, akkor a későbbiekben valószínűleg lesznek majd izomfájdalmai, vagy becsípődései. Egyelőre az úszás, rendszeres átmozgató torna, testtartás vizsgálat és korrekció javasolható önnek így teljesen látatlanban. Ha ezzel nem változik a helyzet, kérjen tanácsot háziorvosától vagy keressen fel reumatológust. Üdvözlettel, Puskás Réka

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. április 04.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Hátba nyílaló fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 46éves 175cm magas és 76kgis férfi vagyok. Sportos alkat vagyok, hetente 3* szoktam edzeni ha időm engedi. A problémám az lenne, hogy egy...
Ez normális hogy még érzek görcsös...
Tisztelt Doktornő Előző hét vasárnap kezdődtek a tüneteim. Reggel munkába menet vonatról leszállva éreztem egy enyhe húzódást fájdalom félét a jobb hátamon a...
Hátszúrás kondi, séta után
Tisztelt Doktor Nő! Megszeretném kérdezni, hogy mitől lehet a ritkán előforduló hátközép szúrás , vagy valamikor csak alul a, derekamnál fáj (szúr). Kicsit...
Gerinc fájdalom
Tisztelt Cím! Szeretném, ha leleteimet megnéznék és elmondanák véleményüket. Kérdésem, hogy mit lehet tenni, hogy gerinc ill hát fájdalmaim megszűnjenek....
Hát-, fej-, mellkas fájdalom
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Egy pár hete éreztem először szúró fájdalmat a bal lapockám mellett a lapocka és a gerinc között. Ez nem tart tovább pár...
Hat izom fajdalom
Tisztelt Dr Puskas Reka! Szabo Tamas vagyok, 33 eves. Veletlenszeru, idoszakos gerinc melleti kozepso hat izom eles fajdalmaval kapcsolatban szeretnem ki...