Légszomj, fulladás, felhasi nyomó érzés.

Tisztelt doktornő/doktorúr! A panaszaim tavaly nyáron kezdődtek, ekkor túl voltam egy nőgyógyászati műtéten, ahol miómákat vettek ki, a műtét sikeres volt. A műtét májusban volt, július környékén kezdtem érezni azt, hogy a felhasi részen nyomó érzésem van, és nem tudok rendesen levegőt venni, fulladok, mintha a rekeszizmomnál nem lenne valami rendben, kb.mintha hozzá nőtt volna valamihez és csak korlátozva lenne a mozgása. Ez a nyomó érzés körkörösen is jelentkezik, a bordáim környékén és a hátamnál a gerincemnél is.Tulsúlyom van 175 cm vagyok és 88 kg. A műtét előtt is ennyi voltam és akkor nem volt ilyen panaszom. Autóban sem tudok mindig utazni, mert, mintha üléskor rosszabb lenne, jobban fulladok, de állóhelyzetben is ugyanúgy előjön. Azt vettem észre, hogy nem függ össze az étkezéssel, már reggel is érzem, amikor még egy falatot sem eszem, most éppen ebédeltem és nem fulladok, de előtte fulladtam. Hasi uh-n semmi rendellenest nem láttak, kolonoszkópián szintén nem láttak semmit, helikobakter kilégzési teszt negatív, tavaly készült egy mellkas has ct, de ott se találtak semmit. Nincs savas felböfögésem, nem szokott égni a gyomrom. Tüdőgyógyásznál is jártam, allergiateszt negatív vérből és prick tesztel is, spirometria jó értékeket mutatott, ennek ellenére kaptam turbuhaler belélegzős gyógyszert, amit nem használok, mert nem használ és ha nem vagyok asztmás minek mérgezzem magam. Fül-orr-gégész szintén nem talált semmit. Gyomortükrözésre nem szeretnék menni, mert ha a ct nem mutat semmit akkor minek, és nem is tudnám tolerálni a fulladás miatt. Kérem adjon tanácsot vagy véleményt, mert elvagyok keseredve, a mindennapjaimat megkeseríti ez a fulladás és gyereket is szeretnénk, de ez miatt nem tudom, hogy bírnám a terhességet. A kontrasztos gyomor rtg-t kérhetném az orvostól a gyomortükrözés kiváltására?

Dr. Kardos Tamás válasza fulladás témában

A gyomorrtg kevesebb információval szolgál, mint a tükrözés, tehát nem váltja ki. nyaki UH, endocrinológiai (pajzsmirigy) vizsgálat és kardiológiai vizsgálatot kellene még elvégezni, de ha szervi okot nem találnak, akkor pszichés ok is állhat a panaszok hátterében.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. április 14.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Állandó légszomj
Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy kb. lassan 2,5 hete nem tudok mély levegőt venni, folyamatos légszomjjal küzdök egész nap. 98' óta asztmás vagyok,...
Fulladás
Tisztelt Doktor No! Egy jó ideje fenn álló problémám van sajnos Fulladok igy kezdődik majd orrfolyás hapci, ami sajnos akkora erővel jon, hogy hátul a...
Dohányzás és az asztma miatt fájhat a...
Jó napot Doktornő! Asztmás vagyok 3 éves korom óta és kb. 19-20 éves koromra nagyjából megszűntek a fulladások hasonló tünetek., De elkezdtem dohányozni aztán...
Bronchitis újra és újra
Üdvözlöm! Karácsony előtt megint orvoshoz kellett mennem a gyermek korom óta kísérő bronchitis miatt. Soha életemben nem dohányoztam, mégis 2-3 évente egyszer...
Allergia? Asztma?
Tisztelt Dr. Hangonyi Csilla DoktorNő! 1996-tól allergiás vagyok (kuty-macskaszőr, füvek, parlagfű), amire Claritine és RhinocortAqua használok. 2003-ban...
Orgazmus közbeni fulladás
Tisztelt Doktor Úr! Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy szex közben mikor orgazmusom van, rögtön utána befulladok...konkrétan, mintha elzárná valaki a...