Hasi MR (máj) lelet

Tisztelt Cím! 17 éves fiú gyermekem március hónapban labdarúgás közben balesetet szenvedett, melyben megsérült a mája. A napokban végzett MR vizsgálat során az alábbi leletet kaptam: A máj VI. szegmentumában subcapsularisan egy kb. 3 x 2,6 x 2,9 cm-es a T1 és T2 súlyozott felvételeken valamint a T2FS felvételeken is magas jelintenzitást mutató éles kontúrú terime ábrázolódott, amely kontrasztanyag adását követően halmozást nem mutat. A terime környezetében vékony csökkent jeladású sáv figyelhető meg. Szeretném, ha kifejtené, hogy mindez mit jelent, laikus számára is érthető módon. A lelet tartalmazza még, hogy az epeutak, az epehólyag, a hasnyálmirigy, a lép, a mellékvesék, a vesék rendben vannak. Szabad hasi folyadék nincs. Gyermekem sérülésekor megfigyelésen volt kórházban 2 hétig, semmilyen beavatkozásra nem volt szükség.

Dr. Laki András válasza Máj MRI lelet témában

Tisztelt Kérdező! Egy képalkotó vizsgálat eredménye leginkább a teljes kórelőzménnyel, az előző vizsgálati leletekkel együtt ítélhető jól meg, a radiológus számára a felvételek is sokatmondóak, a kezelőorvos számára pedig a lelet végén megfogalmazott vélemény is fontos. A felvételeket nincs módom megnézni, az előző vizsgálatok eredménye és jelen vizsgálat véleménye nem szerepel a kérdésben. Nem, derült ki, miért is készült az MRI vizsgálat - gondolom korábban készültek ultrahang- esetleg CT vizsgálatok is, esetleg azok leletében volt kóros eltérés, ami nem volt egyértelmű? A vérzések az MR vizsgálatok során, az idő haladtával eléggé változékony képet mutatnak, ,amiből visszafelé a vérzés körülbelüli idejére lehet következtetni. A leírásban a T2 súlyozásnál magas jeladás és a képlet környezetében a csökkent jeladású sáv megfelelhet egy krónikus vérömlenynek, a T1 súlyozásnál is magas jeladás erre nem típusos, , de bizonyos esetekben elképzelhető. Mindenképpen javaslom a kezelőorvosával való mielőbbi konzultációt a további teendők megbeszélésére.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2019. augusztus 06.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Epekő MR vizsgálata után
Tisztelt Laki Doktor Úr! 2019.szeptember 20-án végeztek egy hasi MR vizsgálatot és néhány nappal később meg is kaptam a leletet. Ennek...
MR vizsgálati eredmény
Tisztelt Dr úr. Szeretném javaslatát kérni a mellékelt lelet értelmezése, véleményezésével kapcsolatban. Édesanyám legutóbbi lelet...
Cardio CT vizsgálat sugárterhelése...
Tisztelt Laki András Úr! 11 évvel ezelőtt (27 évesen) terhelésre jelentkező mellkasi szorítás és csökkent terhelhetőség miatt a...
Kell aggódnom? hasnyálmirigy UH lelet
Tisztelt Doktor Úr! Ezt az eredményt kaptam a napokban. Mi a véleménye: " Hasi és kismedencei UH vizsgálat: A máj nem nagyobb,...
Röntgensugárzás veszélye
Tisztelt főorvos Úr! A mi napon tüdőgondozóban jártam ahol röntgenfelvétel történt a tüdőmről. Csodálkoztam, hogy a képalkotás során nem...
Pajzsmirigy göb
Tisztelt Doktor úr! Segítsen legyen szíves a következő lelet értékelésében, mert nagyon megijedtem: A pajzsmirigy normális nagyságú,...