Mi okozhatja a hasfájást?

Tisztelt Doktor úr/Doktor nő! Van egy 4 hónapos kislányom és még mindig puffad, bántják a szelek, főleg éjjel, amikor arra kelek, hogy hason fekve forgatja a fejét és hallom, hogy kvartyog a pocakja. 1 hónapos korában is hasfájós volt, de akkor ezeket a tüneteket még sírás is követte. Szerencsére a sírás már elmaradt, de azóta is küzdünk a puffadással.Ő csak anyatejet kap, szopik. A következőket próbáltuk: BioGaia, Papaverines görcsoldó, Espumisan, Infacol és most a Babycalm-ot teszteljük +gyerekorvos javasolta a Viburcol kúpot. Nem eszem semmi puffasztó dolgot, mint borsó, bab, káposzta. és gyümölcsöket is csak nagyon kis mennyiségben. Próbáltuk már a szélcsövet is, de nem használ, csak a masszírozás és tornáztatás.Napközben is hallani, hogy hangosan kvartyog a pocakja. Most, hogy már nagyobb, nem is eszik mohón és mindig meg is büfiztetem. A gyerekorvos már vérvételt javasolt, de nem tudom ez, mennyire indokolt és csak végső esetben folyamodnék ehhez. Születése óta nagyon száraz bőrű és gyakran ekcémás foltok vannak az arcán a homloka most tele van pici-apró érdes pöttyökkel. Erre persze megint minden féle kenőcsöt kipróbáltunk kevés sikerrel. (gyógyszertári fürdető és krém, Babé testápoló, Bioderma testápló, shea vaj stb.) A shea vajat azért próbáltam, mert szerettem volna valami természetes dologgal is próbálkozni és kivédeni a kőolaj származékokat. A tejdiétát is próbáltam, de a tünetek maradtak. Nem tudom, hogy már mire gondoljak...esetleg ételallergia? .. vagy kihez forduljak? Nagyon megköszönném, ha esetleg tudna segíteni és nem kéne tovább szenvednünk!

Dr. Balogh Andrea válasza hasfájás témában

Kedves Kérdező! A hasfájásra próbálják meg a Grippe water-t használni nagyon jó tapasztalatok vannak vele. Az atopias vagy ahogy Ön írja ekzémás bőr sok esetben az életkor előrehaladtával elmúlik azaz kinövi a baba addig viszont sajnos tényleg próbálgatni kell, hogy melyik krém használ a kicsinek. Fontos, hogy olajos tusfürdőt használjanak - ilyen van a Babe-nak gondolom ezt használják, használták, a manna szappant meg lehet még próbálni ez is természetes alapanyagú, illetve a különböző hidratáló krémeket. Fontos, hogy mosószerből folyékony mosószert használjon öblítőszert inkább ne. Homeopátiás szert tudok javasolni hasfájásra és puffadásra: Lycopodiumot adjon a kicsinek 9 CH hígításút naponta 2x5 golyóval, a bőrére pedig az Urtica urens-t 5 CH -at 2x5 golyóval. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. február 07.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Bal alhasi, medeence, comb fájdalom
Üdvözlöm! Eddig nem volt szokásom hason aludni, de a Covid kapcsán olvastam, hogy ajánlott, ezért most egy ideje hason alszom (A covid már három hete...
Hasnyálmirigy daganat
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Állandó gyomorfájás,sárga széklet miatt voltam vérvételen., Amiláz, Lipáz, Crp, vörös vérsejt süllyedés,mind jók lett a...
Bélproblémák
Tisztelt Doktor úr! Évek óta küzdök bélproblémákkal (székrekedés, hasmenés, hasfájás) . 2021. január 20-án volt béltükrözésem, ahol nem találtak semmit, így...
Csecsemőkori hasfájás és folyós széklet
Tisztelt Doktornő! Anyatejes kisfiam 3 hetes korában 2 napot folyamatos átsírt, lábát felhúzva, összekucorodva szűkölt, fájlalta a hasát, miután...
Vakbélgyulladás
Üdvözlöm! A 11 éves kisfiam jobb oldali hasfájással, hányással került kórházba! Hasi UH.illetve vérkép gyulladást nem mutatott, de a jobb alhasi régióban a...
Hasi panasz
Kedves Doktor úr/nő! A köldököm körül érzek tompa fájdalmat közel kettő hete, de volt 1-1 panaszmentes nap. Néha a köldökömtől balra, néha jobbra, néha a...