Negyedik covid oltás biztonságos-e

Tisztelt Doktornő! A lányom, aki 30 éves, 2021 április 9.-én és 30-án kapta meg itthon a Sputnik vakcina két dózisát. Most viszont Németországban él és dolgozik, ahol a Sputnikot nem ismerik el, így oltatlannak számít. November 15.-én ott megkapta a Pfizer első dózisát, és rá egy hónapra megkaphatja a második dózist is, amire a jelenlegi ottani szigorú szabályok miatt szüksége van. Véleménye szerint van-e valami veszélye ennek az immár negyedik vakcina beadásának? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza koronavírus védőoltás témában

Tisztelt Kérdező! Jelenleg kevés a tapasztalat még a koronavírus elleni vakcina negyedik dózisával kapcsolatban, szórványosan kaptak csak páciensek negyedik dózist. Feltételezhető azonban, hogy erre hamarosan egyébként is szükség lesz, bár hazánkban erre vonatkozóan jelenleg eljárásrend nem ismert. Emiatt szükséges lehet az eset egyéni személyes mérlegelésére az oltóorvos által -vagyis, hogy milyen ütemezéssel oltja be az oltandó pácienst. Mindazonáltal fontos mellé tenni, hogy vannak akik a Sputnyik oltásra Janssent kaptak "3.-nak" panaszmentesen, amely utóbbi bár egy dózisú vakcina mégis önmagában "a két oltási " sornak feltethető meg. A Pfizer vakcina nagyon kevés ellenjavallattal rendelkezik, a lánya esetében a Sputnik beadása pedig régen volt. Javasolom, hogy az oltóorvossal beszéljék meg, hogy olthatónak tartja -e a lányát, a lánya egészségügyi dokumentációinak ismeretében. Ezek ismerete nélkül nyilatkozni nem lehet. Albert Bourla a Pfizer elnöke egy hete nyilatkozta, hogy valószínűleg szükség lehet negyedik oltásra kb. 12 hónappal a harmadik oltás után, az omikron variáns egyéb tulajdonságinak függvényében esetleg hamarabb is. Tehát az ő véleménye szerint nem a negyedik oltás szükségessége a kérdés, hanem annak időzítése. üdvözlettel: Dr. Szabó Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. december 13.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

AstraZeneca Covid oltás kérdés /...
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Volt egy foggyulladásom, ami miatt ki kellett húzni (2021.03.23-án) az egyik bal alsó örlőfogamat. Ez már egy hosszú ideje gyulladt...
Covid oltás után alkohol?
Tisztelt doktornő/doktor úr, Tegnap este fél 7-kor kaptam meg az első Szputnyik oltást, és kb. 15 órával később ittam 8 cl Unicumot és 1,5 dl vörösbort. Ez...
Krónikus betegség esetén melyik...
Tisztelt Doktor Úr! A segítségét szeretném kérni az édesanyám számára legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában. Édesanyám 68 éves, myelodysplasiás syndroma-ja...
Herpes encephalitis
Tisztelt Doktornő, Az a kérdésem, hogy a HSV-1 és a HSV-2 herpesz vírus, ami az ajakherpeszt is okozza., Ami a lakosság 67%-nak van vagy volt (a HSV-2 csak...
Veszettség pocokharapásnál
Kedves Doktor nő! Tavaly november elején találkoztam a hazámnál egy pocok szerű feltehetően nagyon fiatal egyeddel. Még nem igazán látott, és járni is alig...
Bakteriális intim fertőzés átadható?
Jó napot kívánok. Jártam több orvosnál is. Ondóból kimutattak nálam két baktériumot is. Enterobacter hormaechei (Csiraszám: 10'4 / ml), Escherichia coli...