Antibiotikum és reflux

Tisztelt Doktornő/Úr,

decemberben és januárban lázas hörghurutom volt. Januárban a háziorvosom felírt három doboz Doxycylint. Sajnos mind be is szedtem, gondolván, hogy öt-hat évente ennyi antibiotikum még belefér. Ez butaság volt. A hőemelkedés végül csökkent, majd meg is szűnt, de még sokáig köhögtem. Csináltak mellkasröntgent (negatív), fül-orr-gégészetileg is rendben voltam. Végül a második fül-orr-gégész azt mondta, szerinte refluxom van, amiatt nem múlik rendesen a köhögésem. Kezdetben tiltakoztam, mert soha nem volt gyomorporblémám, de aztán eszembe jutott, hogy a Doxy szedésének harmadik éjszakáján tényleg tele volt a torkom savval. De ez csak egyszer fordult elő, legalábbis a többi tünet nyilván elvonta figyelmemet erről.

Most viszont gyakran ég a gyomrom, ha pedig nem a gyomrom ég, akkor a nyelőcsövem, és két napja megint visszajött a köhögés. Nem vagyok túlsúlyos, nem szoktam sokat enni, a lehető legkevesebb zsírt fogyasztom, cukrot szinte semmit, csokoládéból és kávéból csak a nagyon jókat, de ezek drágák, úgyhogy ritkán engedem meg őket magamnak. A fekete teáról is szinte teljesen leszoktam, a zöldhöz viszont ragaszkodnék. Nem dohányzom. Gyógyszert nagyon ritkán szedek.

A kérdésem az lenne, milyen módszerrel tudnám visszaállítani a gyomrom egészségét (a belek már kezdenek rendbejönni egy probiotikumtól)? Nyilván nem szeretném, ha kamerát dugnának le a torkomon, gyógyszert pedig - érthető okokból - szintén nem szeretnék szedni. Van-e valamilyen gyógynövény, amely segíthet ilyen esetekben? Talán furcsa kérdés, de lehet-e valamilyen módon "tornáztatni" azon izmokat, amelyek ernyedtek és nem zárnak rendesen?

 

Válaszát előre is köszönöm,

üdvözlettel,

Krisztina

 

Dr. Plósz János válasza reflux témában

Tisztelt Kérdező! A doxycyclin viszonylag gyakran előforduló mellékhatása a gyomor-bélrendszeri panasz, azonban ez a gyógyszerszedés abbahagyását követően szűnik. Leírása alapján típusos reflux-betegsége van. Kezelésként savcsökkentő illetve motilitást serkentő szereket használunk (azonban ezek gyógyszerek). Természetes terápia a Salvus vízzel végzett ivókúra. A reflux gyógyulása az életmódi változásoktól várható: gyakori, rendszeres kis étkezés, szénsavas italok kerülése, ágyban a fejvég megemelése, evés után 1 óráig nem szabad lefeküdni). Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 16.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Reflux, de nem hatnak a gyógyszerek
Tisztelt Doktor Úr! A problémám az, hogy refluxom van. Erre szedek is pantoprazolt (40mg) napi egyet, de van, hogy így is savam van...
Gaviscon szuszpenzió hosszú távú...
Tisztelr Doktor Úr! Kb. 1,6 éve diagnosztizáltak refluxszal, azóta két alkalommal is végigcsináltam a 8 hétig 40mg, majd fokozatos...
Csendes reflux
Tisztelt Doktor Úr, 2,5 hónapja refluxot diagnosztizáltak nálam. Lelet: A nyelőcső falai jóI tágulnak, a perisztaltika megtartott, a a...
Étrendi konzultáció
Tisztelt Doktor úr! Idén június 4-én már kértem, és kaptam Öntől hasznos tanácsot. Akkor a túlzott bélgáztermelés és a gyakori (nem...
Reflux és garatproblémák
Tisztelt Doktor Úr! Már gyerekkorom óta közködök a garat hátulján visszacsorgó folyamatos váladék miatt, valamint az utlsó pár évbe a...
Reflux betegség
Tisztelt Doktor úr! Problémám a következő. 2018-ban voltam először gyomortükrözésen reflux miatt. Rekeszizomsérvet diagnosztizáltak,...