Lehetséges-e?

Tisztelt Dr. Bognár Erika!    2003-ban a kertünkben megcsípett egy kullancs, amit hirtelen mozdulattal lesöpörtem magamról. A bal mellem felett volt, akkor elmentem a bőrgyógyászatra, mert 1 hét mulva egyre pirosabb volt körülötte. A főorvos úr megnézte nagyítóval, aztán adott egy fehér kenőcsöt, hogy kenegessem. Mondanom sem kell, semmit sem használt. Mivel Budapesten voltunk utánna egy hetet, visszatérésünkkor a helyetteséhez mentem (ekkor már a vállamig ért a csípés udvara)  aki egyértelmünek tartotta a kullancs csípést, és azonnal kaptam Doxycyclin AL 100- nevü gyógyszert, amit szigorúan 3 hétig kellett szednem. A gyógyszer a pirosságot eltüntette a 3 -ik hétre. Vérvételre is küldött a háiorvos,  valami eltérést kimutatott, ami állítólag nem nagy probléma. Az izületeim azóta sokat fájnak. Most ismét a kerti gyomlálás után  a másik mellem jobb oldalán találtam fürdéskor kullancsot. Csipesszel hirtelen mozdulattal kitéptem. Mivel csak Betadine oldat volt otthon, 1 héten keresztül napi 2 szer ecseteltem, mivel nem terjedt. Ma már csak halvány pötty maradt. A kérdésem az lenne, ezután még lehetnek problémáim belőle? mert a fejem szurogat a halántékomnál és a fejtetőmön pár napja elég kitartóan. Lázam nincs. Mi Észak-nyugaton lakunk,  a Fertő tó környékén ami állítólag elég fertőzött. Kérem mielöbbi szives válaszát ha lehetséges! Tisztelettel: Katalina

 

 

WEBBeteg szakértő válasza kullancs témában

Igen, ha a kullancscsípés után alakult ki a fejfájása, lehet összefüggés a kettő között. Azt tanácsolom, forduljon háziorvoshoz, hogy kizárják a fejfájás egyéb okait, pl. magas vérnyomás, ill. szedjen 2 hétig 2x500mg Zinnat tablettát (feltéve ha nem allergiás rá).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Bodnár Edina
Megválaszolva: 2010. június 06.

Kérdések és válaszok: Élősködők

Lelet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Rendszeresen kirándulunk, védekezünk kullancsok ellen. Egy éve 2021.05.02 Vasárnap reggel egy parányi valami volt a bőrömön, én...
Kullancs okozta fertőzés?
Tisztelt Doktornő / Doktor úr! A következő kérdéssel fordulnék Önhöz. A múlt év novemberében hirtelen kezdődtek hasi panaszaim. A hasam jobb oldalán szúró,...
Kullancs csípés
Kedves Lakos András Doktor Úr! Ma reggel kimentem a nappalimba, ott ücsörögem felkeltem, mire visszanéztem egy vérrel megszívott dagadt még élő kullancs volt...
Kullancs csípés
Jó napot kívánok! Kettő napja kiszedtem magamból egy kullancsot, a térdhajlatomból. Nem volt még nagyon nagy, de nem vettem észre és elkezdte magát...
Kullancs a hajban
Üdvözlöm a szakembert! Az lenne a kérdésem, hogyha a Kullancs a hajban kezd vért szívni, és mondjuk Lyme-kórt terjeszt (vagy más foltal járó betegséget). A...
Visszapuklisodik a kullancs helye.
Tisztelt Dr.Úr. A kisfiamból (7éves) tavasszal egy kullancsot távolítottam el, de azóta már 3szor is felpuklisodott a helye és viszket, majd másnapra ismét...