Alvás problémák

Tisztelt Doktornő! A problémámat kicsit nehezen leirhatónak tartom, de megprobálam a legjobban átadni az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Az utóbbi 4 hónapban minden felébredésnél legyen az akár reggel vagy egy éjszakai felriadásnál egy pár másodpercig elfelejtem azt, hogy aludtam illetve azt, hogy hol vagyok vagy ki vagyok. A hangsúly az elfelejtetem, hogy aludtam érzésen van. Szinte olyan érzés mintha eltünnék mikor alszok felébredek és az után 5-10 másodpercel realizálom, hogy igen aludtam. Illetve elfelejtem az előző napi gondolat meneteimet, hogy mit csináltam éppen. Az indok, amiért 4 hónap után ugy gondoltam, hogy segítséghez fordulok az az, hogy édesanyámat több, mint fél éve nem láttam előző este látogatott meg és reggel ő ébresztett azomban mikor felkeltem pár másodpercig el kellett gondolkozzak, hogy ki ő. Nagyon mélynek érzem az alvásomat, ami mondhatni egyátalán nem volt jellemző rám ezelőtt. Az ébresztő órára sem ébredek fel probáltam átállitani egy másik dallamra hátha tulságosan hozzá szoktam az előzőhöz, ami valamilyen szinten müküdütt, de már ez sem segít. Ritkán jelentkezik alvási apnoé mikor elaludnék néha azt veszem észre, hogy nem veszek levegőt és erre fel riadok. Alvás köznben mondhatni egyátalán nem fordul elő. Horkolni kezdtem, amit a családtagjaim vissza jelzéseiből tudok, ami ugyszintén nem volt jellemző rám eddig., Ami esetleg fontos lehet, hogy több, mint 2 évig csak és kizárolag éjszakai muszakokban dolgoztam igy éjjel voltam ébren és szinte az egész nappalt átaludtam. Már háromnegyed éve nem dolgozok éjszakai műszakban és sikerült vissza álnom egy normális bioritmusra, de éjjelente nem vagyok fáradt napközben pedi szokatlanul kimerült vagyok. Nagyon fáradtan és rosszul kelek., Mintha nem pihenném ki magam. Van mikor 8 órát alszok, de van olyan, hogy nem tudok felkelni és 9-10 órát és akkor még rosszabbul és fáradtabbul érzem magam felkelésnél. További ok a segítség kérésre az is hogy mindezek miatt már már rossz érzés vagy szorongással tölt el az ha aludnom kell. És mindez azzal társulva, hogy nem érzem magam fáradtnak éjjel azt eredményezi, hogy általában tovább maraok fent, ami a bioritmusomra nagyon rossz hatással van. Szorongással tölt el ez az érzés és néha félmetesnek is tartom., Ami még fontos lehet: Hajlamos vagyok a Hypochondriára -Enyhe hipertóniával diagnoztizáltak, amire gyógyszeres kezelést kaptam, de az orvos tanácsára nem szedem tovább a gyógyszert, életmód váltást javasolt a problémámra, ami meg is oldódótt. -Állandosolt egyenletes fülsípolás ami nem lett diagnoztizálva. A fül orr gégészeten mindent rendben találtak. -Dohányzom -Nem fogyasztok alkoholt, kávét vagy energia italt egyátalán. Az egyetlen koffein beviteli forrásom a cukormentes kóla. Azomban ha azt nem iszok megfájdul a fejem. Várom válaszát Tisztelettel Balázs

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Alvászavar témában

Tisztelt Kérdező, Az ébredés körüli furcsa élmények normálisak lehetnek. Un. hipnagóg állapot, amikor még nem tisztul fel teljesen a tudat. Az egész jelenségről azt valószínűsíteném, hogy még nem állt vissza normál bioritmus teljesen, és ez okozza a panaszait. Emellett meg lehet próbálni kérni időpontot alvásambulanciára, ahol egy éjszaka során regisztrálják az alvás folyamatát és fiziológiai paramétereit. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. július 30.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Alvászavar
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen előző válaszát is! Sajnos úgy érzem, hogy egy helyben toporgok. Szedem 10 napja az emelt yarocen adagomat 30 mg-ot, de az...
Alvászavar, gyógyszerelhagyás
Kedves Doktornő! Múltkor azt javasolta, hogy ha szeretném csökkenteni a gyógyszereket, akkor először az altatót hagyjam el, aztán a helex sr-t. Az az igazság...
Alvászavar
Kedves Doktornő. Igen, néha elálmosodok már, el is bóbiskolok este, de nem mertem nem bevenni a stilnoxot mert olvastam a rebound hatástól. És mégcsak...
Alvászavar gyógyszer csökkentés
Kedves Doktornő, és hogyan lehet hetek alatt csökkenteni a helex sr-t, ha retard? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a normális folyamata, hogy tér...
Alvászavar gyógyszerelése
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen az eddigi válaszait alvászavar témában. Szedem este a Helex Sr-t, aztán yarocen 15 mg, aztán stilnox, már 3 hete igy...
Súlyos alvászavar 4.
Kedves Doktornő, köszönöm szépen a választ! És a Yarocen 15 mg + Helex SR 0,5 + stilnox 10 mg kombinációt, hogyan vegyem be? Pl este 11kor lefekvéskor...