Izületi gyulladás (Teniszkönyök)

Kedves Doktornő! Igen sokat segített Köszönöm szépen! Lenne még egy kérdésem. Nekem tavaly ősszel adták az első szurit, és most februárban a másikat, így most nem adathatom be elvileg, mivel úgy tudom, hogy évente maximum 2.őt lehet! Meg azt mondta a házi orvosom, hogy, a végső lehetőség a műtét. Mikor van erre szükség, és tulajdonképp, hogyan kell ezt el képzeljem? Mert egy ismerősöm mesélte, hogy, ő át esett ezen a műtéten, és az egész könyökét vésni kellett, mert, hogy a csont hártya is be gyulladt! Gondolom ez a legvégső megoldás. És hát mindenképp szeretném ezt el kerülni!

Dr. Bálint Anita válasza Teniszkönyök témában

Kedves Gábor! Nem tudom milyen injekciót kapott, de az adható szteroid injekcióknak több fajtája ismeretes, hatáserősségük a szteroid készítményeknek és a tartósságuk eltérő. Általában azt szoktuk mondani, hogy egy évben 3 injekciónál többet ne kapjon a beteg az ízületbe -, de ez orvosi megítélés szerint változhat, a beadott szer ismeretében. Műtétet ritkán szoktak végezni, és ennek is több módja ismeretes (műtéti technika). Ez a fajta betegség az ízület túlerőltetésétől alakul ki. Alapjában a betegség lényege a kötőszövetek gyulladása a könyöktájékon. Teniszkönyök esetében a gyulladás főként azokat az inakat érinti, amelyek kiegyenesítik (feszítik) a csuklót és az ujjakat. Az alkar nagy feszítő izomkötege egy nagyon kis helyről indul ki a csonton. Általában itt kezdősik a gyulladás., Amikor a túlerőltetés megszűni, vagy legalábbis csökken- akkkor a panaszok is alábbhagynak. A gyulladást az előzőekben felsorolt gyulladásgátló gyógyszerekkel lehet enyhíteni. Alterantív megoldásokat javasoltam a könyökrögzítővel és a TENS készülékkel. Emellett az interneten is nagyon sokfajta teniszkönyök kezelésére alkalmazott gyógytorna kezelést talál, akár video formátumban is. Mindezeket természetesen a gyógyszeres kezeléssel együtt is lehet alkalmazni, és nagyon fontos a pihentetése is az ízületnek. Érdemes az alternatív - természetes gyógyulási folyamatokra szorítkozni, mert ezekkel megfelelő eredmény érhető el. Minden jót, Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. március 30.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Izületi gyulladás (Teniszkönyök)
Jó napot kedves Doktornő! Győri Gábor vagyok. Azért fordulok önhöz, mert teniszkönyököm van már tavaj nyár óta. Eddig kétszer kaptam szteroid injekciót a házi...
Teniszkönyök
Tisztelt Doktor! Szeretném megkérdezni, hogy, mennyi idő lehet a teniszkönyök gyógyulása? Jelenleg Flector kenyőcsöt és könyök pelottát hordok., Mennyi idő...
Teniszkönyök
Állitólag teniszkönyököm van, ami már 3 hónapja nagy fájdalommal jár.. Sírni tudnék. Ezt olvastam.." A következő terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre a...
Teniszkönyök
Betont dongoltem 1 honapja es megfajdult a konyokom. Sajna rendszeresen hasznalnom kell konyokomet es nem mulik a fajdalom. Kicsit a belso butyok csont, mintha...
Könyök fájdalom, mit tegyek?
Tisztelt szakorvos! kb. fél éve kezdödött h a könyökem mozgatásakor erös fájdalmat éreztem.kinyujtáskor, behajlitáskor, és emeléskor éreztem jobban a...
Teniszkönyök
Tisztelt Ortopédus! Nem régiben állapitották meg nálam a teniszkönyök diagnőzist. Sokáig kezeletlen volt. Most a rheumán lézer kezelést kapok. Nagyon nagy...