Actinomocozis

Tisztelt Doktor Úr! A problémám a következő lenne: jelentősebb tüneteim több mint egy éve kezdődtek. Első tüneteim bal alhasi fájdalommal kezdődtek és együttlét során is fájdalmat éreztem.Időnként már régebben megjelent egy egy napon halványzöldes váladék a fehérneműmön. Elmentem nőgyógyászhoz, aki mindent rendben talált a hüvely UH során, a panaszaimra azt mondta valószínűleg a hólyag alapjának gyulladása lehet, vizsgáltassam meg magam urológussal. (A vizsgálat során egy pont megnyomása során nagy hasító fájdalmat éreztem.) Az urológus sem talált semmilyen problémát. A panaszaim egy kissé csökkentek, illetve csak időnként jelentkeztek, majd elmúltak. Egy másik nőgyógyásznál jártam közben, aki tenyésztést vett a hüvelyváladékból és az eredmény actinomicózis lett. Ezt követően levette a spirálom, és Klion hüvelytablettát írt fel. A panaszaim jelentősen csökkentek kb. két hónapra, majd azóta újra előjöttek és főleg a mentruáció előtti napokban felerősödnek. A combomba és a csípőmbe is kisugárzik időnként ez a fájdalom. Visszamentem az orvoshoz, aki Dalacin hüvelykrémet és Macmiror Complex készítményeket írt fel. A Dalacin hüvelykrém kúrát már végigcsináltam, de javulást nem érzek, most következne a Macmiror készítmény. Nagyon el vagyok keseredve, mert ugy tűnik kiirthatalan nálam ez a betegség, és félek attól, hogy esetleg krosodhat a petefészkem, a méhem is és még szeretnék gyermeket is. Tanácsot szeretnék kérni, mi tévő legyek? Mi az a gyógyszer amivel segíteni lehetne ezen a problémán és kell e tartanom egy esetleges műtéti beavatkozástól?

Legfrissebb cikkek a témában
    Nincs találat!

Dr. Pétervári László válasza Egyéb témában

A leírt tünetek és a tenyésztés eredménye is gyulladásra utal. A betegséget kiváltó ok az Actinomyces baktérium, amit furcsa módon gombának neveznek. Ennek oka, hogy a festésen és a keneten úgy néz ki, mint egy sugárgomba. A kórokozó mindenütt jelen van, a szervezetbe akár cseppfertőzéssel, akár a szájflóra átadásával (például közös fogkefével) , akár sérülések nyomán bekerülhet. A szervezetbe lyukas fogakon keresztül vagy az elhanyagolt mandulagyulladás után a mandulák heges árkaiban megülve is bejuthat.

Ha a méh az érintett, először is el kell távolítani a spirált, majd antibiotikumos kezelésben kell részesíteni a beteget. A megoldás egyéb esetben is az antibiotikum, a kórokozó már a legegyszerűbb kristályos penicillinekre is érzékeny.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. február 21., 13:40 ;Megválaszolva: 2016. február 21., 21:10
Kérdések és válaszok: Egyéb
Lehet baja?
Tisztelt doktor/doktor nő! Sajnos az történt, hogy Szeptember 19-23. menstruáltam és valahogy bennem maradt egy tampon, nem éreztem semmit és a...
Császármetszés utáni menzesz
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly novemberben szültem császármetszéssel, február közepéig szoptattam. A menzeszem januárban már megjött és egészen...
vizes folyás
Kedves Doktor Úr! Soha nem szültem és egészséges életmódot folytatok. Tavalyi leletemen ez van: tátongó méhszáj, portio folytatásában...
Ez mit jelezhet? Terhesség...
Tisztelt Doktor Úr! Azzal a panasszal/kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy 4.napja késik a menstruációm, 3 pozitív tesztem van, a tegnapi a legerősebb....
A ciklus és a lencse
Tisztelt Doktor Úr! Véleményét és segítségét szeretném kérni a következő esettel kapcsolatban. A korábban rendszeres menstruációs vérzésem...