Gyakran elkezd minden előjel nélkül fájni a hasam, főleg a jobb oldalon, de van, hogy az alhasamnál.

Üdv! Nagyjából már 1-2 hete tartanak ezek a gondok nálam, azaz a hirtelen előtörő hasfájás. 1 hete elmentem a háziorvosomhoz, mivel akkor 3-4 napja nem volt székletem, puffadt voltam, teltségérzetem volt, és fájt a hasam, aki nem tudott kitapintani semmilyen elváltozást a hasamnál, beleértve az alhasamat, a köldök körüli részeket, illetve a jobb és bal oldalt is. A doktornő felírt egy Ducholac nevű hashajtó szert, mert székrekedésre gyanakodott. A bent lévő széklet gond nélkül kijött, majd a múlthéten az őszi szünet miatt nagyrészt feküdtem, így a hétvégére szinte teljesen elmúlt a hasi fájdalom. Erre a fájdalomra jellemző, hogy alapállapotba nem érzem, csupán akkor, hogyha benyomom az alhasamat, illetve sokat ásítozom. Azóta a székletem normalizálódott, ám észrevettem benne nyák jelenlétét, ami a következő székelés alkalmával már nem volt kimutatható. Jelen pillanatban erősebb hasfájásom van, amihez nem társul semmilyen egyéb panasz (hasmenés, láz, émelygés), a köldök környékén, amely csak nyomáskor és nyújtózkodáskor fáj. Lehet, hogy hipochonder vagyok, de már én sem tudom eldönteni, hogy mi a bajom, mert lehet, hogy izomrándulás, vagy bármi egyéb.

Dr. Plósz János válasza Hasfájás témában

Érdemes a széklet állagát rendezni (bő folyadék- és rostfogyasztás, rendszeres intenzív testmozgás, pre- és probiotikum használata). Ha a hasi fájdalom ezt követően sem szűnik, érdemes lehet tovább vizsgálódni. Azonban ha hirtelen erősödne, láz, hányás társulna hozzá, akkor sürgősen orvoshoz kell fordulnia.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 02.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Bal alhasi, medeence, comb fájdalom
Üdvözlöm! Eddig nem volt szokásom hason aludni, de a Covid kapcsán olvastam, hogy ajánlott, ezért most egy ideje hason alszom (A covid már három hete...
Hasnyálmirigy daganat
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Állandó gyomorfájás,sárga széklet miatt voltam vérvételen., Amiláz, Lipáz, Crp, vörös vérsejt süllyedés,mind jók lett a...
Bélproblémák
Tisztelt Doktor úr! Évek óta küzdök bélproblémákkal (székrekedés, hasmenés, hasfájás) . 2021. január 20-án volt béltükrözésem, ahol nem találtak semmit, így...
Csecsemőkori hasfájás és folyós széklet
Tisztelt Doktornő! Anyatejes kisfiam 3 hetes korában 2 napot folyamatos átsírt, lábát felhúzva, összekucorodva szűkölt, fájlalta a hasát, miután...
Vakbélgyulladás
Üdvözlöm! A 11 éves kisfiam jobb oldali hasfájással, hányással került kórházba! Hasi UH.illetve vérkép gyulladást nem mutatott, de a jobb alhasi régióban a...
Hasi panasz
Kedves Doktor úr/nő! A köldököm körül érzek tompa fájdalmat közel kettő hete, de volt 1-1 panaszmentes nap. Néha a köldökömtől balra, néha jobbra, néha a...