Agyrázkódás?

Múlt héten (kb. 4-5 napja) nekifutottam egy falnak, elég erősen. A fejemen nőtt egy jókora púp, de nem ájultam el, nem hánytam, úgy általában semmi súlyosabb bajom nem volt, maximum fájt a fejem, de ezt a kimerültségnek tulajdonítottam. Másnap sem volt semmi bajom, viszont este felé előjött (lehet addig csak nem vettem észre) egy enyhébb szédülés. Ez azóta is tart főleg ha hirtelen felülök-állok testhelyzetet változtatok. Arra gondoltam biztos elmúlik, de azóta nem igazán javult. Emellett elég fáradékony vagyok, ha picit is megterhelem magam rögtön iszonyúan gyorsan ver a szívem, meg úgy általában kicsit fáj a fejem, és elég tompának érzem magam a külvilág iránt. Lehet valami komolyabb bajom? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza fejsérülés témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. A leírtak alapján kicsi az esélye annak, hogy agykárosodása legyen, mert a tünetek nem ezt mutatják. Illetve az általában 2-3 nappal a sérülés után kialakul. A szédülés, fáradékonyság elképzelhető egyszerű fejsérüléseknél is. Ha ezen enyhe tünetei nem szűnnek keressen fel egy fejfájás szakrendelést, vagy egy ideggyógyászt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 16.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fej felső rész zsibbadás
Tisztelt Doktor úr! Tegnap délután be ütöttem a homlokom jobb oldalát az autóm ajtajának a sarkába és nyílt seb lett rajta . Rögtön mentem a háziorvoshoz, ő...
Lovas baleset után visszamaradt tünetek
Üdvözlöm! A történet lényege: 2 éve történt lovas balesetben a fejét megütötte. 1 hónap múlva súlyos szédülés, hallás-és látászavar, rosszullétek kezdődtek....
Koponya ct
Tisztelt Dr Úr! A hétvégén baleset ért, a kád széléről beeste a kádba. A fejemen is keletkezett nagy dudor, emiatt kopnya ct vizsgálat is volt! A baleset...
Beütöttem a fejem
Kedves Doktornő! 2 nappal ezelőtt takarítás közben guggolásból felállva belevertem a fejem hátsó részét - bal oldalon, kicsit feljebb, mint középtájon - a...
Szédülés fejsérülés
Tisztelt Doktornő! (35 éves nő vagyok) Előzmények a mostani problémámhoz: 3,5 éve elég erősen beütöttem a fejtetőmet. (leguggoltam valamiért és elfelejtettem...
Beütöttem a fejemet a...
Beütöttem 10 nappal ezelött a fejemet a kocsicsomagtartolyába nagyon fáj mêg most is nem hánytam nem.is szêdültem kettölátásom se volt. Félek a vérrögtöl v a...