Teljes nögyógyászati káosz

Tisztelt Doktor úr/nö Egy hete elmentem nögyógyászati ultrhangra, alhasi fájdalmak miatt. Akkor 2 orvosnál voltam, mindkettö nagyméretü, vegyes echoszerkezetü cisztát talált, amit müteni kell. Még pénteken meg is jött a menstruációm, mely most csütörtökig tartott. A menstruációm alatt mentem nagyrutinra, ca125-ös markerrel kiegészítve. A ca 125 -re 38.4-et hozott ki illetve westerngren-re 20-at, a felsö értéknek 12 volt megjelölve. Ezeken az eredményeken nem stresszelek, nem hinném, hogy rákra utalnak. Menstruáció után 1 nappal csináltakr ajtam uh vizsgálatot, az orvos semmit nem talált. Az elözmények miatt azonban kértem második szakvéleményt, ahol a.diagnózis megnagyobbodott ovárium illetve jelentös mennyiségü, szabad hasüri folyadék a douglasban. A 2. vizsgálatnál azt mondta az orvos, hogy menjek vissza a kórházba és harcoljam ki a rendes kivizsgálást, mert valami biztosan nincs rendben. Mindkét uh hüvelyi volt, nagyjából 2 óra telt el köztuk. Kérem, mondjon valami okosat. Amennyiben Budapesten praktizál, szívesen elmegyek vizsgálatra. Egy egyértelmü diagnózist szeretnék kapni, amiért egy hete járom a kanosszát. Egyéb infó: 9 hónapja szültem, normál, komplikáció mentes tmódon, hasonló terhesség után. Ezen felül, szülés utáni 6 hetes komtrollon az orvosom felírta az azaliat, amitöl 2 hónapig véreztem, vosszamentem, akkor már nem szoptattam, fölírta a terhesség elötti tablettámat. Ott is 2 hónapig folyamatosan erösen véreztem, visszamentem, akkor azt momdta, hogy 2-3 hónapig várjak, ne szedjem, menjek vissza és fölír mást. Egyéb lehetöséget nem említett. Most lett volna esedékes visszamennem, de közben kiderült a ciszta, vagy bármi is ez. Elöre is köszönöm válaszát

Dr. Pétervári László válasza petefészek ciszta témában

A nagy, mennyiségű folyadék a Douglasban mindenképpen tisztázást igényel, lehet sürgős beavatkozásra is szükség, az acut hasat jelenthet. Feltehetőleg gyulladás az oka, mert egyébként azonnali teendőt igényel. Ebben az esetben gyógyszeres kezelésre van szükség. Az elvégzett laborvizsgálatok a gyulladást igazolják, azonban a CA-125 is meghaladja a normális értéket. A kismedencei viszonyok tisztázására hastűkrözés, laparoscopia végzése szóba jön, ezzel egyértelmű diagnózis, szükség esetén beavatkozás végezhető. Keressen fel ismét szakorvost.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 29.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Petefészekrák vagy sem?
Kedves Doktornő! Nemrégiben voltam nőgyógyászati rákszűrésen ott P2-es érték volt. UH negatív. Szombaton nagyon erős feszítő érzés volt a hasamba hozzáérni sem...
Meszesedés, CT-eredmény
Tisztelt Doktornő! Vesekő miatt vizsgálnak, emiatt natív CT készült, melynek tegnap lett meg az eredménye. A natív CT nőgyógyászati "elváltozást" is mutatott...
Cysta?
T. Doktor Úr! CT vizsgálat alacsony, denzitású képletet mutatott a petefészkemben 18 mm, ami már tavaly is ott volt.virgo vagyok, hogyan tudják megállapítani...
Tumor marker
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 50 éves vagyok két éve nincs mensesem, de állandó petefészek cystaim voltak. Most a cytologiai eredményem P2 , a jobb ovariumban egy...
Petefészek ciszta
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Nemrégiben hasiultrahangon, a jobb petefészekben egy 40×28mm-es vékony falú vékony septumokat is tartalmazó cystosus képlet volt...
Rosszindulatú petefészekciszta?
Tisztelt Doktor úr! Hasi és kismedence CT-n a bal petefészkemben találtak egy 36x31 mm átmérőjű magasabb, denzitású sűrű bennékű cisztát. Ez mi lehet? Van rá...