Depresszió major?

Tisztelt Doktor Úr! Négy évvel ezelőtt, édesanyám és rá két hónapra férjemet is elvesztettem.Édesanyám alzheimer kóros volt-kórházban feküdt az állapota gyorsan romlott, mikor fél évvel a halála előtt kiderült, hogy a férjem daganatos beteg.hirtelen nem tudtam mitévő legyek, a betegségét a betegséget egyikünk sem fogadta el, nem is ugy kezeltük a dolgot, mintha nagyon beteg lenne, hiszen ránézésre senki sem mondta volna meg, hogy Ő Beteg! Sajnos az állapota neki is sokat romlott és elvesztettem! Még a mai napig sem tudtam feldolgozni, a halálukat, a szülei fájdalmát, majd az Ő Temetésüket.Én eközben a rövid idő alatt-6 hónap-közel 25 kg fogytam. Próbálok talpon maradni, hypertoniám van, rohamokban jelentkező ájulás szerű szédülések szapora szívveréssel és gyengeségérzet bizonytalanság marad hátra. hasipanaszok hátterében-mioma, Az étvágyam nem tul jó igy semmit nem szedtem vissza az elveztett sulyból, ebből kifolyolag az összes létező csontok fájnak, , az ülés a fekvés Segítséget szeretnék kérni hova forduljak, Válaszát előre is köszönöm: Tisztelettel Erika

Dr. Kalóczkai Andrea válasza depresszió témában

Kedves Kérdező! A testi tünetei pánik rosszullétek lehetnek. A veszteséggel járó gyász pedig, depressziós tüneteket váltott ki. Pszichiátriai gyógyszeres kezelésre van szüksége. terápiás beszélgetés, úgy nevezett pszichoterápia is sokat segithet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. április 19.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Depresszió nélkül
Tisztelt Doktornő! 40 éves férfi vagyok, három gyerkőccel, családdal, vezetői beosztásban. Sajnos 2019- ben beleszaladtam egy major, depressziós epizódba....
Szerotonin szint extrém magas
Üdvözlöm! Már több, mint egy éve kezdődött ez az állapot, eleinte ingadozó volt, mára viszont mindennapossá vált. Voltam vérvételen és kivizsgáltattam magam...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három hete van, depresszióban mit javasol . Kérhetnék egy telefonszámot? Nem tud aludni Szedte Frontint, de attól rosszul lett...
Depresszió
Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid intenciok...
Depresszió. Hangulatingadozás
Volt egy párom akivel egy évig együtt voltunk éltünk, és szakítottunk. A szakítás oka, h sokat hisztiztem ha valami nem tetszett. Sokszor hangulat...
Hogyan legyek túl ezen az állapoton? Mi...
Tisztelt doktor úr/nő! 16 éves lány vagyok és azért kérném a segítségét, mert úgy érzem egyedül nem bírom tovább. Már majdnem két éve elveszítettem az...